Liverpooli bosszúság: nem indult jól Szoboszlaiék frankfurti útja
,fit(700:467))
A Liverpool négy egymást követő fiaskó (a Crystal Palace-tól, a Galatasaraytól, a Chelsea-től, majd a Manchester Unitedtől is kikapott…) után igyekszik javítani, erre szerda este nyílik lehetősége az Eintracht Frankfurt elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
Más kérdés, hogy a németországi túra nem indult jól Arne Slot csapatának: azok után, hogy Szoboszlai Dominikék – magyar idő szerint – nem sokkal dél után még Liverpoolban edzettek, a tervek szerint a délutáni órákban repültek volna el Frankfurtba, ahol a másnapi mérkőzés helyszínén, a Deutsche Bank Parkban 19.30 órától a holland vezetőedző és egy játékos vett volna részt a találkozót felvezető sajtótájékoztatón.
A 20-szoros angol bajnok klub azonban kora este közleményben jelezte, hogy a BL-meccs előtti eseményt kénytelen volt lemondani. A PoolBarátok Facebook-oldala szerint egyébként Arne Slot mellett éppen Szoboszlai Dominik válaszolt volna az újságírók kérdéseire.
A hivatalos tájékoztatás szerint a Frankfurtba tartó járat késésével magyarázható, hogy a sajtótájékoztató elmarad, ugyanis műszaki problémák miatt nem tudott időben felszállni a repülőgép.
A hírek szerint a „csúszás” immár órákban mérhető – hogy a Livepool küldöttsége mikor landol Frankfurtban, arról egyelőre nincs információ…