Loic Nego: Szerintem ez a legnehezebb munka a világon

A 2023/24-es szezon előtt Loic Nego elhagyta Magyarországot, és visszatért Franciaországba, a Le Havre csapatához, amely hozzá hasonlóan 14 év után tért vissza az élvonalba. A minimális költségvetésből gazdálkodó klubnak sikerült megőriznie Ligue 1-tagságát, miközben más, tehetősebb klubok sok pénzt költöttek, mégis kiestek. A Le Havre sikerének titkairól Nego a Get French Football Newsnak adott interjút, amelyet az LFP Media nemzetközi részlege tett lehetővé.

Hogyan értékelné a Le Havre szezonkezdetét?
Véleményem szerint jól kezdtük a szezont, és úgy játszunk, ahogyan szeretnénk, de szükségünk van pontokra. Kellenek a pontok idegenben is, mert ha megnézzük a játékunkat és a megszerzett pontjaink számát, az nem tükrözi a valóságot.

Mely területeken fejlődhetne a csapat?
Támadásban és védekezésben egyaránt. Úgy gondolom, sokat fejlődtünk a labdabirtoklásban és a támadásépítésben, de most a befejezéseken kell javítanunk.

Mennyire nehéz egy olyan klubnak, mint a Le Havre, megőrizni a helyét a bajnokságban, amikor ennyire szűkös a költségvetés?
Természetesen nem könnyű. Jó munkát végeztek. Az idehozott játékosok nem csak a létszámot töltik fel. Elemzik a helyzetet, és olyan játékosokat igazolnak, akikre a csapatnak szüksége van, és akik képesek változást hozni. A jelenlegi edző (Didier Digard) nagyon szoros kapcsolatot ápol a csapattal és a klubbal is. Ez pedig rendkívül fontos. Megadja nekünk a megfelelő hozzávalókat, hogy bárki ellen felvegyük a harcot.

Tudna mesélni egy kicsit arról, hogy mit ad Digard a csapatnak?
Digard egy jó ötletekkel rendelkező edző. Egyetlen részletet sem hagy figyelmen kívül vagy téveszt el. És ez jelenti a különbséget.

Úgy tűnik, vezéregyéniséggé vált egy fiatal csapatban. Igaz ez?
Én? Ha ezt kívülről mondja, örömmel hallom. Belülről nézve igaz, hogy van hangom az öltözőben. Először is, az egyik legidősebb játékos vagyok, és már csak emiatt is felelősséget kell vállalnom. Emellett válogatott játékos is vagyok. Nem riadok vissza a vezérszereptől. Igyekszem jó példát mutatni a fiatalabbaknak, és szeretem látni, amikor a csapattársaim egy jó teljesítmény után boldogok.

Fel tudná idézni, milyen volt, amikor először kapott meghívót a magyar válogatottba?
Nem volt meglepetés, mert egy hosszú folyamat eredménye volt. Már korábban szóltak, hogy csatlakozni fogok a csapathoz, de amikor megjött az első behívó, nagyon boldog voltam. Természetesen különleges volt, hiszen nem Magyarországon születtem. Különleges pillanat volt.

Eredetileg francia utánpótlás-válogatott volt, de amikor a magyar válogatottban játszott, lehetősége nyílt Franciaország ellen pályára lépni. Milyen érzés volt?
Igen, az csodálatos volt. Rengeteg érzelem kavargott bennem. Sok évet éltem Magyarországon, de Franciaország a szülőhazám. Emlékszem, a meccs félidejében jöttek elő igazán az érzelmek. Csupa szép emlék maradt.

Miután karrierje nagy részét Magyarországon töltötte, nehéz volt eljönni és visszatérni Franciaországba?
Nem, mert amikor Magyarországon voltam, és volt egy kis szabadidőm vagy szünetem, mindig hazajöttem Franciaországba a családomhoz. A visszatérés boldog pillanat volt; nemcsak hazajöttem egy kis időre, hanem azért jöttem, hogy játsszak és azt csináljam, amiért élek. És nagyon boldog voltam.

Volt önben egyfajta befejezetlenség érzése, mivel korábban sosem játszott a Ligue 1-ben?
Igen. Nagyon boldoggá tett ez a lehetőség. Mióta elhagytam Franciaországot, titkon mindig is erről álmodtam. Mindig arról álmodoztam, hogy egy nap visszatérek Franciaországba, és egy Ligue 1 csapatban játszom. És ez az álom valóra vált. Nagyon szép pillanat volt, amikor meghallottam a hírt, hogy a Le Havre szívesen lát. Igen, nagyon boldog voltam.

Volt valami különleges, ami meggyőzte, hogy a Le Havre-hoz csatlakozzon?
Először is, mert ez egy történelmi klub. Nem sokan emlékeznek erre, mert az elmúlt 10-15 évben a Le Havre feljutott a Ligue 1-be, majd azonnal vissza is esett a Ligue 2-be. Így könnyű elfelejteni, de mint labdarúgó, aki folyamatosan nézi a focit, tudtam a Le Havre-ról. Ismertem az akadémiájukat is, és azt, hogy milyen játékosokat nevelnek ki és segítenek legendává válni. Olyan játékosokra gondolok, mint Riyad Mahrez és sokan mások. Azt is éreztem, hogy a sok évnyi élvonalbeli távollét miatt mindent megtesznek majd, hogy a lehető legtovább ott maradjanak, és ez motivált engem.

Franciaországba való visszatérése óta látott olyan klubokat kiesni, amelyek jóval többet költöttek, mint a Le Havre.
Ahogy már mondtam, a siker nem csak a pályán dől el. Talán a legnehezebb feladatok a pályán kívül várnak ránk. Hogyan építed fel a csapatot, hogyan teremtesz kapcsolatot a játékosok között. Ami a pályán történik, az már a munka vége. Azok az emberek, akik a klubnál dolgoznak, amióta a csapat visszajutott az élvonalba, elképesztő munkát végeznek. A sportigazgató, az elnök, az irodai dolgozók, és természetesen az edző és a stábja. Mind egy hajóban eveznek, és fantasztikus munkát végeznek. És persze a végén a játékosok fejezik be a munkát. De számomra ez teszi a különbséget köztünk és a gazdagabb klubok között.

Tavaly drámai körülmények között, az utolsó fordulóban a Strasbourg 3–2-es legyőzésével sikerült elkerülni a kiesést, Abdoulaye Touré az utolsó percben értékesített egy tizenegyest. Mi játszódott le a fejében azon a napon?
Hát… Nem is tudom, de azt hiszem, ugyanazt éreztem, mint azok, akik a meccset nézték. Véleményem szerint mi motiváltabbak voltunk náluk. És szerintem meg is érdemeltük. Megérdemeltük a három pontot azon a meccsen, és megérdemeltük a győzelmet. Az egész szezont tekintve pedig megérdemeltük, hogy a ligában maradjunk. Még ha voltak is rossz időszakaink, soha nem adtuk fel.

Már csak egy év van hátra a jelenlegi szerződéséből. Reméli, hogy a Le Havre-nál marad?
Ezt még nem tudom. Túl korai lenne megmondani. A legjobbamat fogom nyújtani a szezonban, a jövőt pedig majd meglátjuk.

És általánosságban a jövőről, mit csinálna a játékos-pályafutása befejezése után? El tudja képzelni magát edzőként?
Edzőként? Nem. Őszintén szólva az egy nagyon rossz munka. Nagyon rossz munka. Nem tudnám csinálni. Szerintem ez a legnehezebb munka a világon. Talán másodedző. Lehet, hogy lehetnék másodedző, de nem is második, hanem harmadik! A harmadik számú segítő az jó.

Visszatekintve a karrierje kezdetére. Fiatalon hagyta el nevelőegyesületedet, a Nantes-ot a Roma kedvéért, éppen akkor, amikor úgy tűnt, betör az első csapatba. El tudja magyarázni, miért távozott?
Épp akkor tértem vissza a francia csapattal megnyert U19-es Európa-bajnokságról, és emlékszem, rögtön utána kaptam egy ajánlatot a Nantes-tól a szerződésem megújítására és meghosszabbítására. De sajnos abban a pillanatban a sportigazgatót kirúgták. Az új, aki jött, meg akarta változtatni a szerződést, és az teljesen elfogadhatatlan volt. Aztán nem tudtunk megegyezni, így távoznom kellett. A „kisajtón” keresztül kellett távoznom, mert ez volt a nevelőklubom. Szomorú voltam, de döntenem kellett, így a Romához mentem. És még ha nem is írtam be a nevemet a Roma történelmébe, nem bántam meg a döntésemet.

Mesélne a Románál szerzett tapasztalatairól?
Új kaland volt. Fiatalon a korosztályom egyik legjobb fiatal játékosának tartottak, így sok klub érdeklődött irántam, de a Roma vetett rám szemet. Ez egy nagy klub, és nagyon érdekelt a lehetőség. Amikor megérkeztem, az emberek nem ismertek. Így a leigazolásom nem keltett nagy visszhangot. Az ifjúsági csapatnál kezdtem, ami segített a beilleszkedésben, de sajnos egyetlen meccset sem játszottam az első csapattal. Persze sokat edzettem velük, de nem játszottam, valószínűleg azért, mert nem álltam készen.

Úgy érezte, hogy a váltás egy kicsit túl korán jött a karrierjében?
Igen, valószínűleg. Valószínűleg túl korán jött, de el kellett hagynom a Nantes-ot. A jövőm érdekében is döntenem kellett.