Lovagkereszttel búcsúztatták Dobor Dezsőt

Végső búcsút vettek a Szent Család Templomban a hetven éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Dobor Dezső, sportújságíró-sporttörténésztől, a Telesport egykori népszerű riporterétől. Dobor, a Magyar Olimpiai Bizottság egykori tagja összesen kilenc olimpiáról közvetített és tudósított.

– Olyan, mintha a testvéremet vesztettem volna el – mondta a tragédiát követően Dávid Sándor, az egykori legendás Forma–1-es riporter, Dobor több évtizedes barátja. Ő akkor fogott gyanút, hogy baj van, amikor három hete felhívta Dobor, és visszamondott egy közös munkát, mondván, nem tudja vállalni, mert úgy érzi, nagyon rosszul van. – És akkor megdöbbentem, mert sírva fakadt beszéd közben.

Két hónappal korábban még a kisfiával volt síelni, három hét alatt vitte el a be­tegség. Csütörtökön pedig már azért gyűltek össze a tisztelői, hogy végső búcsút vegyenek tőle. Közöttük volt az olimpiai bajnok ökölvívó-legenda, Gedó György is.

– Nagyon sok szép emlékem van Dezsőről, mert a birkózáson kívül az ökölvívásért is rajongott. Emlékszem, egyszer Nyíradonyba utaztunk kettesben, amellett, hogy végigadomáztuk az utat, még a sportágat is megreformáltuk... Sportot szerető és értő ember volt. Megrendültem, amikor a halálhírát hallottam – mondta a gyászoló Gedó.

A tévés kolléga, Faragó Richard is elérzékenyülten emlékezett Doborról.

– Számtalan emlék jut róla eszembe. Az első az, amikor 1990-ben ifjú nebulóként ő segítette a munkámat. Nagy alázattal és odafigyeléssel foglalkozott velem. Aztán tíz éveg a Telesportnál dolgoztunk. Meghatározó volt számomra a párizsi atlétikai világbajnokság, ahol együtt voltunk. Nagyon szomorú, hogy most a temetése apropóján kell beszélnünk – nyilatkozott Faragó.

Ez is érdekelheti