Lőw Zsolt: Ha lehet, gyorsítani kell a futballunk fejlődését
)
Lőw Zsolt hét Bundesliga-bajnokin és egy Német Kupa-meccsen irányította az RB Leipziget a tavasszal megbízott vezetőedzőként. Feladata volt, hogy az idény végén a csapat Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyen, vagyis az első négyben végezzen. Végül ez nem sikerült, sőt a Leipzig valamennyi nemzetközi kupaindulásról lemaradt. Egyebek mellett erről is beszélt a 46 esztendős szakember az m4sport.hu-nak adott interjúban.
„Mondjuk úgy, még nem teljesen ülepedett le ez a nyolc hét – kezdte Lőw Zsolt. – Számomra a legértékesebb tapasztalat az volt, hogy jobban ráláthattam a klub működésére, mert ezt nehéz az irodában megszerezni. Nem titok, láttam olyan dolgokat, amelyek nem működtek jól, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan mi szeretnénk. (…)
Fura helyzet volt, mert azzal kezdődött, hogy elbocsátottunk egy edzőt, ami önmagában sem jó, és az én kinevezésem is extrém lépés volt. Az ember nem így képzeli el az első vezetői kinevezését, hanem úgy, hogy jön egy klub, hosszan tárgyalunk, megállapodunk, aztán van egy felkészülési időszak edzőmeccsekkel, folyamatosan fejleszthető a csapat, ráadásul ezt egy olyan stábbal, amit magának rak össze. Ehhez képest mi egy olyan klubhoz kerültünk, ahol egy hatalmas edzői stábot kellett átvennünk, és kevés időnk volt az ismerkedésre, mert két nappal a kinevezés után már mérkőzésünk volt. Rengeteget dolgoztunk minden nap, a lehetőségeinkhez képest megtettünk mindent. A legszebb része a Hoffenheim és a Wolfsburg elleni győzelem volt. Aztán ugye vezettünk a Bayern München ellen, de azon a bajnokin a végén örülni kellett a döntetlennek is, jó meccs volt. Több mérkőzésen is jól játszottunk az első félidőben, vezetést szereztünk, de aztán szétesett a csapat, hiába volt a gárdában lehetőség, instabilnak mutatkozott a teljesítmény. Nem azt láttuk a pályán, hogy a játékosaink tűzbe mennek egymásért. Ezt nagyon nehéz edzőként megélni, mert ezek olyan események, amelyekre nem nagyon tudtam hatással lenni."
Lőw Zsolt időközben a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi tagja lett. Erről a feladatról is beszélt az interjúban.
„Az elmúlt tíz évben is segítettem, ahol csak tudtam. Sokszor tartottam előadásokat edzőképzéseken vagy konferenciákat a kollégáknak. Benne voltam a szakmai bizottságban is, elmondhattam a véleményemet, átadhattam a tapasztalataim a nemzetközi labdarúgásról. Jó kapcsolatot alakítottam ki a szövetség vezetésével, de most szintet léptünk, és Csányi Sándor elnök kérésére szívesen vállaltam el a feladatot. A jelenlegi munkám lehetővé teszi, hogy ott legyek az elnökségi üléseken, a szabadidőmben is többet tudok azon gondolkodni, mivel tudnám segíteni a magyar labdarúgást és a szövetség munkáját. Hálás vagyok a Red Bull vezetésének, hogy hozzájárult a szerepvállaláshoz. Büszke vagyok rá, hogy megkaptam ezt a feladatot, és hamarosan meghatározzuk a konkrét feladataimat is. A futballunk nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben, és ezt fenn kell tartani, sőt ha lehet, akkor gyorsítani."