Luke Littler a dartsvilágbajnokság elején máris nyert egy díjat

Az első dartsos, akit Angliában az Év fiatal sportolójának választottak.

Luke Littler választották a 2024-es év fiatal sportszemélyiségének – olvasható a bbc.com weboldalon.

A még mindig csak 17 esztendős játékos az év elején vált ismertté, amikor 16 évesen és 347 naposan bejutott a 2024-es dartsvilágbajnokság döntőjébe. Mint később kiderült, ez csak kezdete volt a trófeákkal teli évének, mivel később megnyerte a Premier League-sorozatot, illetve a Grand Slam of Darts és a World Series of Darts döntőjét is.

„Ez az elismerés is mutatja, mennyire jól teljesítettem az idén, és nemcsak magam miatt, hanem mert megváltoztattam a darts sportot" - nyilatkozta a BBC One-nak.

Sikereinek köszönhetően Luke Littler a 164. helyről a negyedik helyre lépett előre a világranglistán, és több mint egymillió fontot keresett 2024-ben. Az Év fiatal sportolója díjra egyébiránt a 16 esztendős Sky Brown gördeszkást és a 18 éves William Ellard paraúszót jelölték még, az elismerést pedig Harry Aikines-Aryetey, korábbi futó, aki 2005-ben nyert, illetve Jodie Ounsley volt rögbijátékos adta át. Littler az első dartsos Angliában, aki megkapta az Év fiatal sportolója díjat.

EZT OLVASTAD MÁR?