Eldőlt, az írek gólvágója nem lép pályára a Puskás Arénában
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap délután Írországot fogadja a Puskás Arénában, a világbajnoki selejtezősorozat utolsó csoportmérkőzésén. A tét nem lesz kicsi, hiszen győzelem esetén akár az automatikus vb-kijutás is meglehet (ehhez persze a portugálok botlása is kell), azonban a vereség azt jelentené, hogy Marco Rossi együttese a pótselejtezőn sem vehet részt.
Gólerős csatárul nélkül jönnek az írek
Evan Ferguson eddig három gólt szerzett a most futó vb-selejtezőben, azonban a Rómában összeszedett bokasérülése miatt a portugálok elleni összecsapást kihagyta, és nagyon úgy néz ki, hogy Magyarországra sem utazik el. A giallorosi.net információi szerint azután született meg a döntés, hogy ismét megvizsgálták a 21 éves játékos bokáját.
Vagyis, az ír csatár biztosan kihagyja a sorsdöntő selejtezős összecsapást, de fontos kiemelni, hogy Heimir Hallgrímsson legénysége nélküle verte meg a portugálokat. A csütörtöki találkozón Troy Parrott kezdett elől, aki duplával hálálta meg a bizalmat.
🚨🚨 ULTIMA ORA - Evan #Ferguson resta a Roma, l'attaccante non risponderà alla convocazione dell'Irlanda: il problema alla caviglia non è risolto e il centravanti resterà a Trigoria per recuperare al meglio in vista della Cremonese. #ASRoma 🟡🔴
— Giallorossi.net (@g_iallorossi) November 15, 2025
➡️ https://t.co/qLl7XCqwu7 pic.twitter.com/jfcBv5b9IA
Ferguson római kölcsönjátéka eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az angol Brightontól elhozott támadó Olaszországban is sérülésekkel küzd, gólt pedig még nem is szerzett tétmérkőzésen. A januári átigazolási ablakhoz közeledve olyan hírek is felröppentek, hogy a Roma felbonthatja a szerződését.