Kupagyőzelemről és bajnoki ezüstről álmodik a Debrecen szélsője – videó

A Debrecennek mind a kupaelsőségre, mind pedig bajnoki ezüstéremre van esélye. Sós Bence szerint ezzel együtt a realitás talaján maradtak, és csak a Puskás elleni kupameccsre fókuszálnak.

Több mint 13 ezer néző látogatott ki a hétvégén a Debrecen és a Ferencváros meccsére. A három pontot ugyan elvitte a Fradi, igazi futballhangulat volt a Nagyerdei Stadionban. Sós Bence és társai valami hasonlóban bíznak csütörtök este. No nem a vereségben, hanem abban, hogy a Puskás Akadémia ellen ismét sokan lesznek ott a lelátón.

A Magyar Kupa negyeddöntőinek előzetesen talán legkiegyenlítettebb párosítása a Loki és felcsútiak közti. Sós Bence másfél szezont töltött a Puskásban, és bár alaposan kicserélődött a keret, mióta eljött, azért pontosan tudja, mire számítson Hornyák Zsolt együttesétől, a debreceni szélső egyebek mellett erről is beszélt a Sportal TV-nek.

Hogy a ZTE, a Budafok és a Vasas mellé melyik együttes csatlakozik a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, az csütörtökön 20:00-től kiderül.

EZT OLVASTA MÁR?