Hirdetés
MOL Magyar Kupa

Szappanos hibája sem segített, a Vasas kiejtette a Puskást a kupából

Pethő Bence nyitotta a gólok sorát Angyalföldön (Fotó: Juhász Sára)
A MOL Magyar Kupában a fővárosban rendezték a sorozat egyik rangadóját, ahol az elmúlt években a feljutásról lemaradó Vasas FC fogadta a Puskás Akadémiát, amely az előző szezonban egy hajszállal maradt csak le a bajnoki címről. Az Illovszky Stadionban rendezett összecsapáson,
Hirdetés

A házigazda Vasas FC a Merkantil Bank Liga első hat fordulójában 4 győzelemmel és 2 vereséggel a tabella 4. helyét foglalja el, a formát tekintve, a legutóbbi öt meccséből négyet megnyert Erős Gábor csapata.

Ezzel szemben a Fizz Ligában szereplő Puskás Akadémia FC, amely szintén hat találkozón van túl, 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel mostani ellenfeléhez hasonlóan a 4. pozícióban található. Hornyák Zsolt gárdája azonban az elmúlt öt meccséből csak kettőt tudott megnyerni, így a Vasas elleni összecsapással térne vissza a győzelem útjára.

A két csapat legutóbbi öt meccséből egy Puskás győzelem mellett négy döntetlen született. A Vasas pedig 2017-ben tudta legyőzni a PAFC-ot 2–0-ra, a gólokat Felix Burmeister és Kulcsár Tamás szerezték.

Hirdetés

Góllá érett a Vasas fölénye az első félidőben

A mérkőzést a fehérben Az első szögletet a Puskás Akadémia játékosa végezhette el, ebből azonban nem alakult ki veszély. Az első igazán komoly helyzet pedig Nagy Zsolt nevéhez fűződött, bombája azonban Favorovot találta el, így megúszta a Vasas.

A 20. perchez érve újra Artom Favorov volt a főszereplő, ezúttal a tizenhatoson belül esett el, a VAR is vizsgálta az esetet, de végül nem találtak szabálytalanságra utaló jelet a VAR-kocsiban ülők.

A mérkőzés első fél órájában Laros Duarte volt a legaktívabb a lövések tekintetében, az egyetlen probléma csak az volt, a célzással akadtak problémái.

A folytatásban aztán kezdett éledezni a Vasas, egyre többet volt az angyalföldieknél a labda. A 35. percben aztán rendesen megdolgoztatták Szappanos Pétert. Előbb Urblík József lövését kellett hárítania a válogatott kapusnak, nem sokkal később egy újabb távoli bomba kipattant Szappanosról, de a lecsorgó labdát Radó András a kapufára lőtte.

Aztán a saját térfelén veszített labdát a Puskás, a létszámfölényben támadó hazaiak pedig kihasználták a védelem rendezetlenségét. Radó ment el a bal oldalon, beadását pedig Pethő Bence pedig a kapus mozgásával ellentétes irányba lőtte vissza a labdát. (1–0)

Nagy volt az öröm, az első félidő végén és a második elején is (Fotó: Juhász Sára)
Hirdetés

Egy Puskás találtra három Vasas gól jutott

A második félidő nem is indulhatott volna jobban hazai szempontból, Tóth Milán növelte kettőre a Vasas előnyét büntetőből. (2–0)

A vendégek nem adták fel, megpróbálták nyomás alá helyezni az ellenfelet, ezt pedig Favorov tudta kihasználni. Uram János ugyan az első lövést még ki tudta öklözni, a visszaemelt labdát a Felcsútiak középpályása lőtte a Vasas kapujába. (2–1)

A vendégek találata még jobban felpörgette az eseményeket, előbb egy kissé lecsúszott beadás Urblík Józseftől, a labda viszont valamiért meglepte Szappanost, így a labda a kapufáról a kapus hátára, onnan pedig a hálóba pattant. Visszaállt a két gólos különbség. (3–1)

Hirdetés

A Puskás gyorsan szépíthetett volna, a szabadrúgásnál viszont Nagy Zsolt lesen volt, így hiába talált be Németh András, a gólt a játékvezető érvénytelenítette.

Németh András gólját les miatt vették el (Fotó: Juhász Sára)

Korábbi hibáját a 80. percben némileg jóvátette Szappanos, aki Tóth fejesét ütötte ki a levegőben úszva. Néhány perccel később viszont már ő is tehetetlen volt. Urblík ezúttal gólpasszal jelentkezett, szabadrúgását Pávkovics Bence fejelte elemi erővel a kapuba. (4–1)

Az eredmény a folytatásban már nem változott, a másodosztályú Vasas FC így kiejtette a papíron erősebb Puskás Akadémiát.

Jól álltunk bele a meccsbe, tudtuk, hogy egy komoly ellenféllel játszottunk. Nekünk jobban fekszik, ha egy a focit játszó csapattal kerülünk szembe. Szerintem megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Nem fogytunk el a végére, voltak helyzeteink a végén is. Ma mi voltunk jobbak.

– értékelte a mérkőzést Urblík József.

MOL Magyar Kupa, 3. forduló (a 32 közé jutásért)

Vasas FC – Puskás Akadémia FC 4–1 (1–0)
Illovszky Rudolf Stadion
Gólszerzők: Pethő B., Tóth M., Urblík J., Pávkovics B. ill. A. Favorov

Hirdetés
Hirdetés