Elég volt a döntetlen is, a magyar válogatott visszajutott az A-ligába

A magyar női U17-es válogatott Andorra (8–1) és Litvánia (3–0) legyőzése után 1–1-es döntetlent játszott Észak-Macedóniával az Európa-bajnoki selejtezősorozat B-ligájában Telkiben, így veretlenül megnyerte a csoportját, és visszajutott az A-divízióba.

A mieink az andorraiak és a litvánok felett aratott siker után az Észak-Macedónia elleni pénteki meccsnek már úgy futhattak neki, hogy a döntetlen is elegendő a csoportelsőséghez.

A magyar szövetség (MLSZ) beszámolója szerint az első perctől Gajdóczi Tibor együttesének akarata érvényesült a pályán, és a 39. percben Gégény Petra találatával sikerült is megszerezni a vezetést (1–0). A magyar csapat a második félidőt is jól kezdte, de az újabb helyzetek kimaradtak, az északmacedónok pedig Szabó Melissza kiállítása után a 84. percben egyenlítettek (1–1).

Ezt követően azonban már nem változott az eredmény, így a magyar válogatott hét ponttal, veretlenül megnyerte csoportját, és visszajutott az A-ligába.

„A mostani találkozón fegyelmezetten játszottunk nyolcvan percig, utána ártalmatlan helyzetből csináltunk magunknak egy nehéz szituációt, melynek kiállítás lett a vége, kaptunk belőle mindjárt egy gólt is, ami picit megfogta a csapatot, de próbáltuk rendezni a sorainkat. Az bosszant, hogy engedtük őket érvényesülni a mérkőzés végére – nyilatkozta Gajdóczi Tibor szövetségi edző. – A célunkat elértük, kiharcoltuk a feljutást. Az Eb-selejtezősorozatunk végét picit elrontottuk, de az első két meccsen léptünk előre. A másodikon nem rúgtunk annyit, de fegyelmezetten, hiba nélkül játszottunk, az utolsó meccsről azért ez nem mondható el.”

Ezt olvastad már?