Két vereség után is van élet – riport a válogatott nem éppen vidám edzéséről
)
)
Vereség után is van élet – írtuk a Svájc elleni 1–3 után.
Most sem írhatunk mást, legfeljebb kiegészíthetjük a fenti megállapítást.
Két vereség után is van élet…
Naná, hogy a Németország elleni mérkőzésre egyet aludva (már akinek álom jött a szemére egy ilyen bosszantó fiaskó után…) még mindig az jelenti a fő témát, hogy Danny Makkelie vajon tévedett-e a magyar válogatott kárára – és ha igen, akkor hányszor…
Nos, legalább egyszer.
Volt szerencsénk az egyik stábtaggal beszélgetni, de mivel nem „hivatalos” keretek között, azt nem lenne ildomos idézni. Annyit azért elárulhatunk, a szakemberek szerint az első német gól előtti szituáció, amikor is Ilkay Gündogan billentette ki az egyensúlyából Willi Orbánt, minimum kétséges volt, viszont amiről jóformán senki nem beszél: a hosszabbításban büntető járt volna Marco Rossi együttesének Emre Can kezezéséért!
A kettő együtt már sok(k) volt…
Nem is csodálkoztunk azon, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya nem rejtette véka alá véleményét: amellett, hogy készséggel elismerte, az általa az Európa-bajnokság egyik aranyesélyesének tartott Nationalelf megérdemelten nyert, nem lett volna szüksége ahhoz, hogy a holland játékvezető a hóna alá nyúljon.
„Nem szokásom a bíróval foglalkozni, de amit ezúttal művelt… – érdemes e helyütt újra citálni Marco Rossi szavait. – Talán a németek is egyetértenek velem, hogy kettős mércével mért. Az első félidőben megadott egy olyan gólt, amelynél Willi Orbánt meglökték, de a folytatásban is akadtak tévedései, amelyek minket sújtottak. Egy meccset csak egy mérce szerint lehet fújni, nem pedig kettő szerint… S hogy Orbán eseténél a VAR nem jelzett, az érdekes… Kíváncsi lennék, ha a németek a franciákkal játszottak volna, akkor is megadják-e ezt a gólt.”
Érdekes módon, a szövetségi kapitány mondandóját az Európai Labdarúgó Szövetség honlapja nem találta közlésre méltónak, legalábbis ezt a részét nem idézte…
Na, de új nap, új remények – és egy, a sajtó számára negyedóráig nyilvános regeneráló edzés.
Amíg a németek elleni végig, vagy legalább sokat pályán lévők biciklire pattantak és a tekertek egy jót Weiler im Allgäuban, addig a keveset, vagy egyáltalán nem játszóknak az edzőpályán (pardon, az FV Rot-Weiss Weiler stadionjában) volt jelenésük.
Kövesfalvi István jó szokása szerint a kapusokat, Dibusz Dénest és Szappanos Pétert dolgoztatta meg, olybá tűnt, egyikük formájával sincs gond. Felvetődhet, hogy az utolsó csoportmeccsen esetleg Dibusz Dénes lehetőséget kap-e, de talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, minden valószínűség szerint Skócia ellen is az eddig bizonyító Gulácsi Péter áll majd a kapuban.
Megkockáztatjuk, Marco Rossi még nem ezen gondolkodott, amíg arra várt, hogy a játékosok végezzenek a bemelegítéssel, a magyar válogatottat immár hat éve és egy napja irányító szakvezető a kezdőkörben pörgette a madzagra kötött sípját. Messziről úgy festett, nincs éppen virágos jó kedvében, de aki kicsit is ismeri a habitusát, cseppet sem lepődik meg ezen – ha valaki, a módfelett érzelmes olasz-magyar tréner képes a kardjába dőlni egy-egy vereség után. Az biztos, hogy – csakúgy, mint az első csoportmérkőzés után – ezúttal is volt mit kibeszélnie magából, ahogy kintről elnéztük, két segítője, Cosimo Inguscio és Laczkó Zsolt ebben tökéletes partner volt.
Az alkalmi konditeremben végző futballisták a következő etapot már a gyepen végezték.
„Ha megvagytok, gyertek, légyzi” – invitálta őket pályára Schuth Gábor erőnléti edző, hogy aztán három csoportra össza a tizenegy mezőnyjátékost, merthogy három állomásból állt a „terep”.
Túlzás lenni azt állítani, hogy a vidámság volt az úr, egy-két labdarúgón még mindig érezhető volt a két vereség okozta csalódottság – persze, az lett volna furcsa, ha fülig érő szájjal, a két meccsen „szerzett” nulla pontra fittyet hányva végzik a dolgukat. De akadt olyan is, aki megállás nélkül űzte-hajtotta a társaságot: a Svájc ellen 79 percen játszó, a második mérkőzésről viszont „lemaradó” Szalai Attiláról újfent kiderült, milyen jó csapatember.
„Gyerünk, gyerekek, csináljuk!”; „Ez az!”; „Nyomjad még, bravó!” – hallhattuk tőle szüntelen. Hozzáállására jellemző, hogy egy elguruló labdáért is sprintben szaladt el, lerítt róla, egy másodpercét sem akarta elvesztegetni az edzésnek.
Kétségtelen, erre a mentalitásra van szükség ahhoz, hogy az utolsó szalmaszálba belekapaszkodjanak a mieink. Noha abból a szempontból visszatért a régi idők „hangulata”, hogy mindenki újra kalkulálgat (azért jegyezzük meg, amíg korábban azt számolgattuk, hogyan juthatunk ki valahogy egy rangos tornára, most azon megy a matek, hogyan léphetünk tovább az Eb nyolcaddöntőjében!), a képlet ma még viszonylag egyszerű: ahhoz, hogy egyáltalán legyen értelme osztani-szorozni, az utolsó csoporttalálkozón le kell győzni Skóciát!
Azt a Skóciát, amely a Svájc elleni döntetlenjének köszönhetően ott tart, hogy ha vasárnap nyer Magyarország ellen, minden józan számítás szerint továbblép a csoportjából. Másképp fogalmazva: egy, az élete meccsét játszó csapatra kell felkészülnie Marco Rossinak és csapatának.
Megoldás erre is van: a magyar válogatottnak is az élete meccsét kell játszania.
)
)
)
)
)
Kövesse a Sportal tartalmait a teljes Európa-bajnokság alatt, hiszen helyszíni stábunk beszámolókkal, interjúkkal, videókkal és fotókkal jelentkezik minden nap Németországból. Hírek, program, eredmények – mindent megtalál egy helyen a 2024-es németországi Európa-bajnokságról ide kattintva.
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
EZT OLVASTA MÁR?
)
)
)
)
)
)
)
)
)