A magyar U19-es labdarúgó-válogatott 3–1-re legyőzte Ciprust az Európa-bajnoki selejtezők első fordulójában.
Jeremiás Gergő csapata múlt hét szerdán kezdte meg a felkészülés utolsó fázisát, vasárnap reggel pedig útnak is indultak Andorrába.
A ciprusiak ellen remekül kezdtek a mieink, a 21. percben pedig az FC Köbenhavn utánpótlásában pallérozódó Német Hunor meg is szerezte a vezetést. Még az első félidő ráadásában meg is érkezett az egyenlítés, viszont a fordulás után Vidnyánszky Mátyás révén már ismét a magyarok vezettek.
A három pont sorsát végül a diósgyőri Varga Zétény döntötte el, aki a 65. percben beállította a 3–1-es végeredményt.
A magyarok november 15-én a házigazda Andorra ellen lépnek pályára, majd három nappal később a csoport favoritjának számító Németország lesz az ellenfél.