Példát mutattak a lányok: a magyar válogatott legyőzte Svájcot

A magyar női labdarúgó-válogatott 1–0-ra nyert hazai pályán az utolsó pillanatokban tizenegyest hibázó Svájc ellen Európa-bajnoki selejtezőn.

A két csapat múlt pénteki meccsét a svájciak nyerték házigazdaként 2–1-re. Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett keddi találkozó első félidejében nem született gól, majd a 73. percben a hat perccel korábban becserélt Pápai Emőke, a Grasshoppers húszéves csatára talált be. A vendégek a 94. percben egyenlíthettek volna, de Ramona Bachmann büntetőt hibázott.

A két ország nemzeti együttese a június 14-én kezdődő férfi Európa-bajnokságon is összecsap egymással a csoportküzdelmek során.

Női válogatottunk – amely egy döntetlen és négy vereség után először győzött idén – legközelebb július 12-én lép pályára Azerbajdzsánban (majd július 16-án a törökök elleni hazai meccs vár még rá a selejtezősorozatban).

Mivel a B-ligában szerepel a magyar csapat, a négyeséből nem tud közvetlenül kijutni a kontinensviadalra. A júliusig tartó csoportküzdelmek után a négy csoportgyőztes és a két legjobb második keresztbe játszik ugyanezen liga két rosszabb másodikjával és négy harmadikjával. A továbbjutókra még egy párharc vár – immár a részvételért.

NŐI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
B-LIGA, 1. CSOPORT, 4. FORDULÓ

Magyarország–Svájc 1–0
(0–0)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion. Vezette: Eleni Antoniu (görög)
Magyarország: Szőcs – Öreg, Papp L., Németh H., Németh D. (Nagy Virág, 89.) – Nagy F., Csiszár – Zeller (Pápai, 67.), Fenyvesi, Szabó V. (Kaján, 31.) – Csiki. Szövetségi kapitány: Szarvas Alexandra
Gólszerző: Pápai (73.)

A másik mérkőzésen
Azerbajdzsán–Törökország 1–0

A csoport állása
1. Svájc 9 pont
2. Törökország 6
3. MAGYARORSZÁG 4
4. Azerbajdzsán 4

Ezt olvasta már?