Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott
)
Németh Antal szövetségi edző csapata a kezdő sípszótól kezdve magához ragadta a kezdeményezést. A magyar együttes már az ellenfél tizenhatosánál letámadott, aminek köszönhetően számos labdát szerzett a bosnyák térfélen. A fölény helyzetekben is megmutatkozott, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott: hol a vendégek kapusa védett, hol a kapufa segítette ki a bosnyákokat, máskor pedig ziccerben pontatlanok voltak a magyar játékosok. Az első játékrész így gól nélküli döntetlennel zárult, a magyar kapu alig forgott veszélyben.
A második félidőre kiegyenlítettebbé vált a játék képe, és bár továbbra is a magyar csapat irányított, a bosnyákoknak is akadtak lehetőségeik. A mérkőzés már a gól nélküli döntetlen felé haladt, amikor a 91. percben Vörös Barna egy kései góllal megszerezte a megérdemelt győzelmet a magyar válogatott számára.
„Az első perctől kezdve kézben tartottuk a mérkőzést, kár, hogy csak a végén tudtunk gólt lőni, mert a helyzeteink alapján már korábban eldönthettük volna a mérkőzést” – értékelt Németh Antal az mlsz.hu-nak. „Az első félidőben hatékony volt a presszingünk, míg a másodikban visszább álltunk, hogy több területet nyissunk a védelem mögött. Örülök a győzelemnek, de a befejezésekben még fejlődnünk kell, mert ha ennyit tudunk támadni, minőségibb helyzeteket kell kialakítanunk.”
Magyarország – Bosznia-Hercegovina 1–0 (0–0)
Magyarország: Balogh T. Márk – Ujváry Ferenc, Árnits Olivér, Szebellédi Bátor (Balázs Teó, 95.), Csóka Gergely (Milicz Péter, 74.) – Rab Bence, Palkó Áron, Zubor Ádám (Petrók Viktor, 77.) – Gólik Benjámin (Nyers Ádám, 69.), Galambos János (Kátai Szabolcs, 69.), Mándity Márkó (Vörös Barna, 46.)
Gólszerző: Vörös (91.)