Egy csepp izzadság nélkül győzte le a Manchester City a Vidad Casablancát
)
Fontos láncszemek mutatkoztak be a Manchester Cityben a Vidad elleni mérkőzésen. Pep Guardiola ugyanis.a kezdőcsapatba tette az új igazolásokat: Rayan Cherkit és Tijjani Reijnderst. A kispadon pedig ott volt a szintén érkező edző Pep Lijnders, aki korábban Jürgen Klopp munkáját segítette a Liverpoolnál.
Bár nem a legerősebb összeállításában kezdett a City, azért így is a manchesteriek irányították a találkozót. Az első félidőben Foden és Doku eredményes is volt, így megnyugtató előnyben játszhattak az angolok.
Az első játékrészben azért a Vidadnak is volt néhány helyzete, és főleg az idén érkező Nordin Amrabat volt megemlíthető az afrikai csapatból. A marokkói válogatott játékos neve a magyar szurkolóknak is ismerős lehet, hiszen az egykori Eindhoven labdarúgó három évig Dzsudzsák Balázs csapattársa volt a PSV-nél.
A fordulás után több más klubvilágbajnokságon látott meccshez hasonlóan, ezen a találkozón is jócskán visszaesett a tempó és a játék színvonala. Így a leginkább említésre méltó események ekkor a City „nagyfiúinak", Haalandnak, Rodrinak és Gündogannak a becserélései, illetve Lewis szigorú kiállítása voltak. A Manchester City tartotta előnyét, és 2–0-ra nyert a Casablanca ellen.