Kiütéses győzelme után a Manchester United bejutott az Európa-liga döntőjébe
)
A Manchester United magabiztosan vághatott neki a visszavágónak, hiszen hazai közönség előtt, háromgólos előnnyel léphetett pályára az Athletic Bilbao ellen. A papírforma nem kedvezett Ernesto Valverde együttesének, ugyanis a második számú kupasorozatban mindössze egyszer fordult elő, hogy egy csapat elvesztegesse háromgólos előnyét. (A 2013-2014-es idény negyeddöntőjében a Valencia összesítésben 5–3-mal búcsúztatta a Baselt azok után, hogy Svájcban 3–0-ra kikapott.)
)
Inaki és Nico Williams sem lépett pályára
Míg Rúben Amorim egyetlen változtatást sem eszközölt az első mérkőzéshez képest, addig az Athletic Bilbao kénytelen volt több kulcsjátékost is nélkülözni. A vendégek keretéből hiányoztak a Williams testvérek, Nico és Inaki, valamint a házi gólkirály Oihan Sancet is. Az eltiltott Daniel Vivian helyére Unai Núnez érkezett.
🥁 𝗔𝗟𝗜𝗡𝗘𝗔𝗖𝗜𝗢́𝗡 🆚 @ManUtd
— Athletic Club (@AthleticClub) May 8, 2025
👊 Gure momentua. EGURRE! #MUFCAthletic #UniqueInTheWorld 🦁 pic.twitter.com/kQgvWBLiPI
Az első félidőben szépített a Bilbao
A hazaiak kezdték a mérkőzést, majd néhány perccel később a baszkok próbálkoztak meg a kapura lövéssel, Unai Gómez passza után Alex Berenguer lőtt nyolc méterről, azonban a labda a léc fölé szállt. A 22. percben Patrick Dorgu került a földre a tizenhatoson belül Andoni Gorosabellel történő ütközése után. Úgy tűnt, nagy lehetőség tárulkozik a Manchester United elé, ugyanis a játékvezető videobíró segítségével nézte vissza a helyzetet, azonban nem ítélt büntetőt. A 31. percben Harry Maguire eladott labdája után Álvaro Djaló kapott pontos passzt, de lövése elakadt az egyik védőben. A lepattanó Mikel Jauregizar elé érkezett, aki nem habozott: a kapu jobb felső sarkába bombázta a labdát, ezzel az Athletic Bilbao megszerezte első találatát. (0–1)
Négy gólt szerzett a Man. United a második félidőben
Leny Yoro passza után Mason Mount jól használta ki helyzetét és egyenesen a kapu bal alsó sarkába lőtt, találatával a „vörös ördögöknek" sikerült egyenlíteniük. (1–1)
Pics that go hard 🔥
— LiveScore (@livescore) May 8, 2025
Mason Mount with a Macheda-esque turn-and-finish for his first goal at Old Trafford 🤌 pic.twitter.com/rNfB6QmmDI
Nyolc perccel később a megítélt szabadrúgást Bruno Fernandes végezhette el, beívelt labdáját az ötösön belül Casemiro csúsztatta a léc felé. (2–1) A 85. percben a dán válogatott labdarúgó, Rasmus Höjlund egy jó labdaátvétel után lőtt a hálóba. (3–1) Nem sokkal később Mount duplázott és tett pontot a találkozó végére, amikor 40 méterről a kapu közepébe bombázta a labdát. (4–1)
Ezt olvasta már?
Kapcsolódó cikkek: