Hirdetés

Már óvodába sem járhatnak az oltatlan gyerekek: kínosan ügyelnek Pekingben, nehogy tönkretegye a téli olimpiát a járvány

Két hét van már csak a rajtig, 72 koronavírusost találtak a külföldről érkezők között. / Fotó: MTI/AP/David J. Phillip
Ahogy közeledik a téli olimpia február 4-i rajtja, úgy próbál minél hatásosabb intézkedéseket bevezetni a pekingi városvezetés, hogy megfékezze a koronavírust.
Hirdetés

Szombaton kilenc új esetet azonosítottak Pekingben, ebből hatot Fengtai körzetben, a hatóságok pedig arra kérték a helyi lakosokat, hogy ne hagyják el a körzetet, és kerüljék a tömeges összejöveteleket, emellett fokozottak a tesztelések is. Sőt Fengtaiban egyes óvodák közölték a szülőkkel, hogy ha a gyerekük nincs beoltva koronavírus ellen, nem vihetik be az intézménybe.

Hirdetés

Kína 56 koronavírusos esetet jelentett szombaton, eddig összesen 105 603 ember kapta el a betegséget, és 4636-an haltak meg.

Közben már sorra érkeznek a külföldi delegációk az olimpiára, és eddig 72 koronavírussal fertőzöttet azonosítottak a kínai hatóságok.

A hivatalos honlapon található közleményből kiderül, hogy január 4-től január 22-ig 2586-an érkeztek Kínába a delegációkkal, ebből 171 sportoló. – írta az Index.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés