Hirdetés

Marozsán bravúrgyőzelmet aratott, jön a 12. kiemelt

Marozsán Fábián bejutott az Australian Open férfi egyes küzdelmeinek harmadik fordulójába, miután három játszmában legyőzte Francisco Cerúndolót.
Hirdetés

Fucsovics Márton és Valkusz Máté búcsúja után Marozsán Fábián maradt az egyetlen versenyben maradt magyar teniszező, és a világranglistán 67. helyen álló játékosra nehéz feladat várt a második fordulóban, hiszen az argentin Francisco Cerúndolo volt az ellenfele.

Hirdetés

Az első szettben egyikük sem tudott élni a bréklabdáival, így tie-break döntött. Ott Marozsán háromszor is pontot nyert fogadóként, Cerúndolo csak kétszer tudta a hátrányát ledolgozni, így a magyar teniszező szettelőnybe került.

Marozsán a második játszma elején kétszer is elvette ellenfele adogatását, majd 4:2 után újra brékelt, így a szettgyőzelemért adogathatott. Cerúndolo itt még visszakapaszkodott, de 5:4 után Marozsán már kiszerválta a játszmát.

A harmadik felvonásban Cerúndolo megnyerte az első két játékot, a folytatásban azonban Marozsán állva hagyta ellenfelét, sorozatban hat játékot behúzva három szettben diadalmaskodott. A magyar teniszezőre a 12. helyen kiemelt Taylor Fritz vár, aki szintén három játszmában búcsúztatta Hugo Gastont.

TENISZ, AUSTRALIAN OPEN, FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Marozsán (magyar)–Cerúndolo (argentin, 22.) 7:6, 6:4, 6:2

Hirdetés