Hirdetés

Marozsán Fábián elárulta, hogy tudta legyőzni a világelsőt

Marozsán Fábián elárulta, hogy tudta legyőzni a világelsőt
A Carlos Alcaraz elleni diadal után már a salakos nyári versenyekre koncentrál Marozsán Fábián, a második számú magyar férfi teniszező.
Hirdetés

A világranglistán 115. játékos két hete azzal ejtette ámulatba a sportvilágot, hogy Rómában 6:3, 7:6-ra legyőzte a friss világelső Carlos Alcarazt, akit az idén előzőleg csak ketten tudtak megverni. Csütörtöki sajtótájékoztatóján elsőként élete meccséről, illetve annak közvetlen előzményeiről beszélt.

Hirdetés

„A kvaliból küzdöttem fel magam karrierem első ATP-főtáblájára, ahol először vertem meg top 100-as ellenfelet, aztán először búcsúztattam kiemeltet, végül pedig a volt és leendő világelsőt is megvertem. Megálmodtam előtte, hogy nyerni fogok, és nem volt különösebb taktikám Alcaraz ellen, csak egy jó meccset akartam lerakni a pályára. Nagyon izgultam, de a második szettben sikerült megnyugodnom, akkor már megfordult a fejemben, hogy győzhetek. Az utolsó fontos mozzanat pedig az volt, amikor a rövidítésben 1–4-nél megnyertem egy nagy labdamenetet.”

Az MTI kérdésére a 23 éves teniszező elmondta, előzőleg megtanulta a spanyol klassszis néhány ütéskombinációját.

„Ő viszont mivel nem ismert, nem tudott készülni belőlem, ezt ki kellett használnom. A mérkőzésen azt kaptam tőle, amit vártam, de éreztem, hogy fokozatosan elbizonytalanodik – fűzte hozzá, majd rátért az egy győzelemmel befejezett Roland Garros-selejtezőre. – Párizsban sok meccs volt már bennem, és egy kisebb sérülés is hátráltatott, ezért játszottam bekötött lábbal. Számos kezelést kaptam, de végül teljesítettem a közvetlen célomat, azaz megnyertem az első Grand Slam-mérkőzésemet.”

Ami a nyári terveit illeti, Marozsán Fábián közölte, főként kedvenc borítására koncentrál majd:

Hirdetés

„Elindulok három 125-ös salakos challenger-tornán, utána jön a wimbledoni selejtező, aztán visszamegyek salakra. Ha összejön a nagy célom, a top 100, akkor több ATP-tornán indulok majd.”

Mendzsere, Somogyi Zsolt elmondta, a BTC klub szakmai vezetőjének, Balázs Györgynek – Balázs Attila bátyjának – a személyében új vezetőedző irányítja Marozsán felkészülését, aki kis kora óta ismeri tanítványát.

Sávolt Attila, a szövetség szakmai igazgatója szerint Marozsán sikere nagy lökést adhat a magyar tenisznek.

„Ez a diadal olyan négy-öt évet vetíthet elő, amire a profik 1968-as beengedése óta nem volt példa, azaz hogy akár négy játékosunk is lehet a férfi top 100-ban. A mi feladatunk elsősorban a 16-23 év közöttiek felkarolása a Mérföldkő program révén, az MTSZ összességében 150-200 millió forintot költött a mostani éljátékosokra.”

EZT OLVASTA MÁR?

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés