Hirdetés

Marozsán és Piros bravúros győzelmével élnek a magyar remények Debrecenben

A folytatásban az eredeti kiírás szerint Marozsán következik Lukas Neumayer ellen (Fotó: MTI)
Marozsán Fábián és Piros Zsombor bravúros győzelmet aratott párosban, így a magyar férfi teniszválogatott 2–1-re szépített az osztrákok ellen szombaton a Davis-kupa szuperdöntő debreceni selejtezőjében.
Hirdetés

A pénteki nap egyáltalán nem a házigazdák szája íze szerint alakult, mivel az előzetes várakozásokra alaposan rácáfolva Marozsán Fábián, majd Fucsovics Márton is elvesztette egyes mérkőzését több mint száz ranglistahellyel alacsonyabban rangsorolt ellenfelével szemben. Ez azt jelentette, hogy szombaton a hazaiak annak a tudatában léptek pályára a Főnix Csarnokban, hogy ha elveszítik a párost a két specialistával kiálló osztrákok ellen, akkor vége a párharcnak, és az ellenfél utazhat novemberben a bolognai nyolcas döntőre. Bardóczky Kornél kapitány előzetesen Marozsánt és Piros Zsombort nevezte a páros csatára, és a meccsnapon sem változtatott ezen a felálláson.

Hirdetés

Az osztrákok titkon arra készültek, hogy 1989, 1990, 1995 és 2012 után újra bejutnak a nyolc közé, 1990-ben ráadásul elődöntőt vívtak, de kikaptak az amerikaiaktól.

A szombati program egy ünnepséggel indult, Schmitt Petra, a hazai szövetség főtitkára, valamint a nemzetközi szövetség képviselője kitüntetést adott át a magyar DK-történelem egyik legeredményesebbjének, Fucsovics Mártonnak.

Az egyik szemem sír, a másik nevet, mivel örülök ennek a díjnak, de 0-2-ről folytatjuk ma. Remélem, most máshogy alakulnak a dolgok. Tizenöt éve szerepelek a Davis Kupában, mindig megtiszteltetés a hazámért játszani, és bízom benne, hogy még jó pár évig folytatom

– mondta a 33 éves klasszis, aki 27 győzelmével a második az egyéni DK-sikerek magyar rangsorában a legendás Gulyás Istvánnal holtversenyben, és csak Taróczy Balázs előzi meg őket 50 nyert meccsel.

Hirdetés

Ami a párost illetti, Marozsán és Piros eddig egyszer állt össze, 2021-ben, Ausztráliában kikapott Alex Bolttól és John Peerstől a DK-ban. Az ellenfélnél az egyéni ranglistával nem rendelkező Miedler és Erler is nyolc ATP-trófeát nyert már párosban, közösen pedig hétszer diadalmaskodtak.

Eleinte nem ütközött ki a két páros közti tapasztalatbeli különbség, Marozsánék ugyanolyan összeszokottnak tűntek, mint ellenfelük, és 2:2-nél elvették az osztrákok adogatását. A hazai tábor öröme azonban nem tartott sokáig, mert hiába a felszabadult játék és a látványos pontok, a rivális hamarosan fordított (4:5). Erlerék 5:6-nál néhány elképesztő fogadással két szettlabdához jutottak, de mindkettőt remek szervával hárította Marozsán. A rövidítésben az ellenfél 4-2-re vezetett, de a magyarok nem adták fel, Piros egy remek fogadás után kezét a füléhez emelve mutatta a közönségnek, hogy nem hallja a biztatást, majd a kedvencek 57 perc után boldogan vonulhattak pihenőre.

Pirosék ráéreztek, hogy a rivális egyáltalán nem verhetetlen és megfelelő taktikával hibákra késztethető, s 3:4-nél kis híján összejött az újabb brék. Végül ez a játszma is tie-breakbe torkollott, melyben a magyarok gyorsan 4-0-ra elhúztak, majd az extázisban játszó Piros egy nyerő tenyeressel lezárta a meccset, amely 1 óra 49 percig tartott. Marozsán azzal kezdte nyilatkozatát, hogy nem ők voltak a favoritok.

Nehéz meccs volt, mindent be kellett vetnünk. A titkos fegyverünk az volt, hogy bátran és agresszívan ütöttünk, hogy végig nagy legyen a tempó.

Piros úgy vélekedett, hogy megtisztelő volt a felkérés a kapitánytól, mert ő nem tartja magát igazi páros játékosnak.

Hirdetés

Nem vagyok specialista, ritkán párosozok, Fábi sokkal jobb nálam ebben. Most az első pár gémben gyorstalpalót adott nekem, ezenkívül a szervám is nagyszerűen működött

A folytatásban az eredeti kiírás szerint Marozsán következik Lukas Neumayer ellen. Győzelem esetén kiegyenlíthetnek a magyarok, vereségnél viszont vége a párharcnak.

Eredmény:
Magyarország-Ausztria 1–2 – állás a páros után

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés