Marozsán nagyot küzdött, de elmaradt az újabb bravúrgyőzelem

A világranglistán 135. helyen álló Marozsán Fábián számára a negyedik forduló jelentette a végállomást a római ATP 1000-es tenisztornán, miután nagy csatában, három szettben kikapott Borna Corictól.

Marozsán Fábián a római tenisztorna eddigi legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy legyőzte a jövő héten a világranglista élére visszatérő Carlos Alcarazt. Kérdéses volt, hogy a világraszóló siker, valamint az azt követő médiafelhajtás mennyit vett ki a ranglista-135. helyezett magyarból, aki a negyeddöntőbe jutásért Borna Coriccsal csatázott.

Marozsán azonban ott folytatta, ahol Alcaraz ellen abbahagyta: az első három játékot megnyerte, és a brékelőnye kitartott egészen a szett végéig. Horvát ellenfele ugyan ezt követően hozta az adogatásait, de bréklabdáig nem jutott el.

Az eső ellenben egyre jobban rákezdett, Coric jelezte is, hogy csúsznak a vonalak, Marozsán pedig természetesen folytatta volna a meccset. Végül jó ötperces várakozás után elindulhatott a második szett is.

Ebben a játszmában mindketten biztosan álltak a szervajátékuk mögött, 2:2-nél Marozsánnak akadt kétszer is bréklabdája, de a magyar teniszező nem tudott élni vele. 5:4-nél viszont, amikor honfitársunk a szettben maradásért adogatott, Coric a mérkőzés folyamán először bréklabdához jutott, és ki is használta.

Jöhetett tehát a döntő felvonás, ahol az elején mindketten hozták az adogatásaikat. 3:2 után azonban Coric brékelőnybe került, a következő játékban pedig Marozsán nem tudta beütni a bréklabdáját, így a horvát egy játékra került a győzelemtől. Marozsán itt még kiszerválta a meccsben maradást, de Coric a következő adogatását nullára hozta, és bő két óra játék után bejutott a negyeddöntőbe.

TENISZ, ATP 1000-ES TORNA, RÓMA, 4. FORDULÓ
Coric (horvát, 15.)–Marozsán (magyar) 3:6, 6:4, 6:3