Massimiliano Allegri elárulta, miért tért vissza a Milanhoz
)
A Milan vezetőedzője, Massimiliano Allegri elmondta, tizenegy év távlatából – 2010 júliusa és 2014 januárja között már irányította a csapatot – is ugyanúgy szereti a piros-fekete klubot, és könnyű volt meghoznia a döntését a visszatéréséről.
Az olasz szakember legutóbbi állomáshelye a Juventus volt, amelytől tavaly májusban távozott.
A pihenés kellemes volt, de vissza akartam térni az edzősködéshez. A Milant választottam, mert szeretem ezt a klubot, és nem mondhattam nekik nemet. Boldog vagyok, hogy itt lehetek.
Allegri célja nem is lehet más, mint hogy kijavítsa a rossoneri előző idénybeli fiaskóját, vagyis hogy csak a nyolcadik helyen végzett a Serie A-ban.
Vissza akarunk térni a Bajnokok Ligájába. A Milan a világ egyik legnagyobb klubja, és ott a helye. Amikor ezt a mezt viseled, érzed a felelősséget, hogy egy történelmi klubot képviselsz, és mindig a maximumot kell nyújtanod. Szenvedéllyel és elkötelezettséggel végzem ezt a munkát, és meggyőződésem, hogy együtt elérjük a kitűzött céljainkat.
A milánóiak a Liverpool legyőzése után az ausztrál Perth Glory ellen folytatják a felkészülést.