Mayweather a híres maffiavezér unokájával bokszolt, óriási tömegverekedés lett a vége – videóval

Kínos tömegverekedéssel ért véget a korábbi bokszvilágbajnok Floyd Mayweather és a birkózó John Gotti III, a híres maffiafőnök, John Gotti unokája közötti bemutatómeccs a floridai FLA Live Arénában.

Az ötödik és a hatodik menet között a bíró figyelmeztette Gotti csapatát, hogy leállítja a harcot, ha folytatják Mayweather sértegetését (azért Floydot sem kellett félteni, a meccs során többször hergelte Gotti szimpatizánsait), és végül beváltotta fenyegetését, ami a New York-i Gambino családfőnök unokájának haragját vonta magára.

A mérkőzés megszakítása után Gotti megpróbált rátámadni a meccsen szájvédő nélkül küzdő Mayweatherre. A verekedés végül a lelátóra és a ringre is átterjedt – a szurkolók valósággal megszállták a küzdőteret.

Floyd Mayweathernek, aki 2017-ben rekordnak számító 50 mérkőzés után veretlenül vonult vissza a ringből, sikerült sértetlenül bevonulnia az öltözőbe, elkerülve a feldühödött tömeg haragját a hatodik körös leállás miatt .

A történet itt nem állt meg, a backstage-ben is többen, például Joseline Hernández (valóságshow-szerepelő) és Big Lex (zenész) is durván egymásnak feszültek.