Még csak a Balatonra volt ideje lejutni – így tölti kétszeres olimpiai bronzérmesünk a szabadidejét

„Eddig egy rövid, négynapos Balaton-parton töltött pihenésre volt időm – osztotta meg élményeit honlapunkkal a 20 éves sportoló, aki szeret mozgásban maradni, még ha a kétoldalú evezőt ilyenkor egyoldalúra is váltja. – Általában nem szoktam kajakba ülni a pihenő alatt. Most sem tervezem, viszont SUP-deszkára nagyon szívesen állok. Emellett az OCR, azaz a terepakadály-futás is nagyon közel áll a szívemhez, épp az edzői papírjaim megszerzésén dolgozom. Ezeken a versenyeken is a pihenő alatt van lehetőségem részt venni.”

A hazánkban egyre nagyobb körökben elterjedő sportág a gyakran egyhangú futást teszi a sportolni vágyóknak pocsolyákban kúszással, gumiabroncsokban ugrálással és különféle akadályokkal nagyobb kihívássá vagy éppen játékká.

A Magyar Honvédség Sportszázadában szolgáló olimpikon az ötkarikás játékok végeztével sem engedhet ki. Hazaérve indult be körülötte az élet, így a szeretteivel közös ünneplésre még nem volt módja.

„Sajnos mindenkivel még nem sikerült találkoznom, rengeteg elfoglaltságom van – mondta a kajakozó, akit ugyanakkor szűk családi köre még Párizsba is elkísért. – A szüleim a testvéremmel szerencsére velem tudtak lenni Párizsban, és végig szurkoltak nekünk. A döntők után találkoztam velük, és együtt örültünk.”

Az örömben nem csak a családjával osztozhatott. Az idei játékok magyar szempontból egyik legemlékezetesebb pillanata a női K–2 500 méteres döntőjét követően jött, amikor Fojt és Pupp Noémi, illetve a német Paulina Paszek és Jude Marie Hake párosa egymáshoz képest öt ezredmásodpercen belül ért célba. Az idegőrlő várakozást követően a versenybírók előbb a németeknek ítélték a harmadik helyet, végül mindkét páros felállhatott a dobogóra.

„A befutó után mindenki azt mondta, megvan a bronz. Ezután jött a hír, hogy csak negyedikek lettünk. Azt éreztem, hogy nem tudok megmaradni a lábaimon, annyira fájt a csalódás – mesélte. – Épp Tamiék (Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra – a szerk.) próbáltak vigasztalni, amikor hirtelen a németek körbeugráltak minket. Először nem értettem, mi történik, majd tovább lökdöstek, és mutattak az eredményjelzőre, amin már a mi nevünk mellett is a hármas szám állt. Ez, hogy életem első olimpiáján érmen osztozhattam és ilyen különleges pillanatot átélhettem, mindennél többet ér. Most azt érzem, hogy hasonlóból szeretnék a jövőben még többet, és ezért mindent meg fogok tenni – zárta gondolatait.”