Hirdetés

Meghalt Zsengellér Zsolt

Zsengellér Zsolt júniusban otthonában vette át az MSÚSZ Életműdíját Mravik Gusztáv alelnöktől (Fotó: MSÚSZ)
Hosszan tartó súlyos betegség után, 83. életévében csütörtökön elhunyt Zsengellér Zsolt legendás sportújságíró és egykori labdarúgó.
Hirdetés

A Nemzeti Sportot a család tájékoztatta Zsengellér haláláról.

Hirdetés

Zsengellér Zsolt katonaévei alatt a Nagykanizsai Dózsa játékosaként az NB III-ban szerepelt, majd 1964-ben a Laziónál vehetett részt próbajátékon, később az FC Chiasso színeiben játszott a svájci élvonalban is.

1970-ben jelentkezett a Képes Sport és a TeleSport közös pályázatára, a Pályabelépőre. Több ezer pályázó közül került be a vetélkedő tizenkettes döntőjébe, amelyet követően munkát kapott a sporthetilapnál, ahol 1970-től 1983-ig dolgozott gyakornokként, munkatársként, majd a labdarúgórovat vezetőjeként. Tudósított a 1978-as argentínai vb-ről és az 1980-as olaszországi Eb-ről is. 1986-től 2003-ig a Sportfogadásnál dolgozott. A Magyar Sportújságírók Szövetségében az utóbbi években az etikai bizottság tagja volt. A szervezet 2003-ban Feleki László-díjjal, a Puskás Nemzetközi Futballalapítvány pedig 2021-ben Szepesi-díjjal jutalmazta. Az MSÚSZ Életműdíját idén júniusában kapta meg.

Hirdetés
Hirdetés