Megkönnyezte édesapja Onódi Ákos Liverpool elleni meccsét
)
A fiatal srác annak köszönhetően jutott váratlan lehetőséghez, hogy koronavírus-fertőzés miatt a birminghamiek első kerete karanténba került, s az ifikkel állt ki a Liverpool elleni FA-kupa-meccsen. A bajnokcsapat hozta a papírformát, 4-1-re nyert, de a Villa fiataljai sok dicséretet kaptak, kijutott belőlük a több bravúros védést bemutató Onódinak is.
)
– Hirtelen hullott a lehetőség az ölünkbe, de még a saját szüleink előtt is titkolnunk kellett azt, hogy pályára lépünk. Ideges voltam, a meccs előtti éjszaka nem is tudtam aludni. Rengeteg videót megnéztem a Liverpoolról, próbáltam felkészülni, s a kezdés előtt igyekeztem megnyugtatni magam, hogy fejben koncentrált legyek. Kaptam négy gólt, de nagyobb hibát nem követtem el, a védéseimre pedig nagyon büszke vagyok – mesélte lapunknak az angol klubhoz 2018-ban elszerződő Onódi, aki sokszor a Premier League-es felnőttkerettel készül. – A legkedvesebb dicséreteket az egyiptomi Mohamed Szalahtól és a holland Georginio Wijnaldumtól kaptam. Előbbi a mezét is odaadta, akárcsak a brazil kapus, Alisson. Mindkét dressz bekeretezve a falamra kerül. Úgy felkavart ez a mérkőzés, hogy a meccs utáni éjjel sem tudtam aludni.
)
A példaképének a német Oliver Kahnt (51) tartó, diákként szoftverfejlesztést és kibervédelmet tanuló Onódi szerint hamarosan kölcsönadja a klubja alacsonyabb ligába, hogy még több tapasztalatot szerezzen a felnőttek között.
A kapus szülei persze meghatottan figyelték gyermeküket a tévében.
– Szűk családi körben néztük a mérkőzést, mi is, a nagyszülők is otthon szurkoltunk. Megkönnyeztük a fiunk bemutatkozását az angol profi futballban. Egy órával a meccs előtt még telefonon ő nyugtatott engem, hogy minden rendben lesz. Nagyon tetszett a teljesítménye, azóta folyamatosan kapjuk mi is a gratulációkat. A védéseiről készült videókat rengetegszer néztem vissza az interneten. Nem tudok betelni velük – mesélte Onódi Sándor.
A büszke édesapa nem tagadja, két és fél éve feleségével együtt féltette fiukat az angliai kalandtól, ugyanakkor nagyon büszkék is voltak rá.
– Falusi fociban nevelkedett, a mezőörsi sulicsapatban. Mindig magas srác volt, gyorsan kapuba került. Tetszett neki a szerep, ügyesen védett. A Bozsik programban szemelte ki a Győri ETO, az első próbajáték után már jelezte is, hogy szükség van rá, ott is lett korosztályos válogatott. Most meg sztárok ellen védhetett – mesélte a történtek hatása alatt lévő Onódi Sándor.
)
16 évesen az NB II-ben
Az NB II-es ETO-ban az edző Szentes Lázár (65) vetette be először a felnőttek között Onódit, aki 2018 májusában 16 évesen a Sopron ellen debütált.
– Már akkor is nagyon tehetséges volt, ezért mertem betenni a kapuba. Néztem a meccsét, sokat fejlődött, persze, azt még nem tudjuk, mire viszi pár év múlva. De az ő esete is újabb bizonyítéka annak, hogy a fiataloknak meg kell adni a lehetőséget – mondta lapunknak Szentes.