Magyar idő szerint vasárnap hajnalban elkezdődött az idei év első Grand Slam-versenye, az ausztrál nyílt teniszbajnokság. Bár Novak Djokovics csak hétfőn lép először pályára, a világranglistán hetedik helyen álló szerb teniszező máris megpróbálta magára terelni a figyelmet. A melbourne-i verseny előtt ugyanis mérgezésről beszélt – jelent meg az Eurosport internetes felületén.
Ráadásul a sajtótájékoztatón, amelyen részt vett, nem volt hajlandó válaszolni az általa korábban megfogalmazott súlyos váddal kapcsolatos kérdésekre. Djokovics egy interjúban beszélt az ominózus 2022-es Australian Open előtti megpróbáltatásairól. Ez volt az az év, amikor a koronavírus-járvány utáni oltatlansága miatt az ausztrál hatóságok kiutasították az országból, a döntésig viszont nem hagyhatta el a szállodát, amelyben megszállt.
„Olyan volt, mintha egy börtöncellában tartottak volna a döntést megelőző időszakban – fogalmazott a 24-szeres Grand Slam-győztes teniszező, majd súlyosabb mondatokkal folytatta. – Abban a melbourne-i hotelben olyan ételt kaptam, ami megmérgezett engem. Amikor hazaértem Szerbiába, beteg lettem, úgy éreztem, csak egy egyszerű influenza, de teltek a napok, és nem javult az állapotom, ezért elmentem egy toxikológiai vizsgálatra. Az orvosok nagyon magas ólom- és higanyszintet találtak a szervezetemben. (…) Azért toloncoltak ki Ausztráliából, mert hőssé váltam az oltásellenesek szemében. Az egész ügynek politikai okai voltak, és nem sok köze volt ahhoz, be vagyok-e oltva vagy sem. A politikusok ki nem állhatták, hogy Melbourne-ben vagyok, kevesebb kárt jelentett számukra, hogy kitoloncoltak, mintha hagyták volna, hogy maradjak. Egészséges ember vagyok, vigyázok a testemre, figyelek az egészségem szükségleteire, gondosan megválogatom, mit viszek be a szervezetembe, és rendszeresen részt veszek kivizsgálásokon. Voltak antitestjeim, nem jelentettem veszélyt senkire, egyébként pedig nem vagyok oltásellenes. Szabadságpárti vagyok, és kiállok amellett, hogy eldönthessem, mi jó a testemnek és mi nem. Nem helyes, ha valaki megpróbálja elvenni tőlem ezt a jogot."
)
Az interjú megjelenését követően került sor az Australian Opent megelőző hagyományos sajtótájékoztatóra, amelyen egyebek mellett a feltételezett mérgezésről is kérdezték Djokovicsot.
„Az a cikk tegnap jelent meg online formában, de egyébként nyomtatott változatban a GQ februári számában már olvasható volt. Hónapokkal ezelőtt adtam azt az interjút. Értékelném, ha nem kellene részleteznem a témát, szeretnék a teniszre összpontosítani, ugyanis ezért vagyok itt. Akit érdekel, mit mondtam, és több infót szeretne, lapozza fel a cikket."
A The Telegraph ausztrál kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, a Park Hotelben – amelyben a szerbet is elszállásolták - extra óvintézkedéseket vezettek be egy héttel a korábbi világelső január 6-i érkezése előtt. Erre azért volt szükség, mert az itt elszállásoltaknak korábban olyan nem biztonságos ételt adtak, amelyben férget és penészt találtak. Az ételmintákból azonban nehézfémek nyomait nem mutatták ki.