Öt fordulót követően az első helyen áll a Diósgyőr, amely a nyáron két év után jutott vissza az élvonalba, ráadásul Kuznyecov Szergej vezetőedző együttese egyre tetszetősebben futballozik. Az eredményességtől függetlenül azonban a Diósgyőr-szurkolók rendre nagy létszámban kísérik el a csapatot az idegenbeli mérkőzésekre, így volt ez márciusban is, amikor még az NB II-ben rendeztek MTK Budapest–Diósgyőr bajnokit, s nem lesz ez másként szombaton sem.
A szeptember 2-án, 15.15-kor kezdődő MTK Budapest elleni bajnokira ugyanis a vendégszektorban kiadható 680 jegy egy este alatt elfogyott, ezért a diósgyőri klub felvette a kapcsolatot a fővárosi egyesülettel további belépők értékesítésével kapcsolatban. Egyelőre annyi biztos, hogy az MTK Budapest jegyértékesítési felületén a közvetlenül a vendégszektor melletti lelátórészen is a megszokottnál több jegy fogyott el.
Ezt olvasta már?