Megtört Lewis Hamilton: barátja elvesztéséről beszélt az F1-es sztár

Frank Williams barátságot ápolt Hamiltonnal/Fotó: Getty Images
Grove – Elhunyt a Forma-1 egyik legendás alakja, Sir Frank Williams. A Williams-csapat alapítója és korábbi vezére pénteken kórházba került, vasárnap halt meg, 79 esztendősen.

Igazi nagy név volt a sportágban, több évtizedet töltött el a versenypályák környékén: az F1-es istállót 1977-ben alapította, és egészen 2012-ig irányította is, 114 győzelmet, kilenc konstruktőri és hét versenyzői bajnoki címet ünnepelhetett ezalatt.

Elvesztése megrázta a közvéleményt, a sportág nagyjai gyászolják.

– Sir Frank Williams volt az egyik legkedvesebb ember, akivel volt szerencsém találkozni a sportban. Mindig jutott ideje rám, és tudtam vele szabadon, kötetlenül beszélgetni – írta Instagram-oldalán a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton. – Megtiszteltetés, hogy a barátomnak nevezhettem. Amit ebben a sportban elért, az egyedi, különleges. Tudom, hogy a szíve mélyén versenyző és harcos maradt az utolsó pillanatig. Hiányozni fogsz, Frank! Gondolataim és imáim a Williams családdal vannak.

A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali is megrendülten beszélt.

– Sportágunk igazi óriása volt. Hihetetlen eredményei és személyisége örökre beíródik az emlékezetünkbe és a történelemkönyvekbe – mondta.