A Melsungen is a Ferencváros csoportjába került az Európa-ligában

A Ferencváros a német és a portugál bronzérmessel is találkozik a csoportban (Fotó: fradi.hu)
Sipos Adrián, Bartucz László és Palasics Kristóf csapatát, a német MT Melsungent is megkapta a Ferencváros a férfi kézilabda Európa-liga első csoportkörének pénteki sorsolásán. (MTI)

Az E csoportnak tagja még a portugál Benfica, és oda kerül majd a lengyel KGHM Chrobry Glogów és a svéd HF Karlskrona selejtezőjének továbbjutója is.

A Melsungen az előző szezonban bronzérmes lett a német élvonalban, a negyedik helyen végzett az Európa-ligában, a Német Kupában pedig ezüstérmet szerzett. A Benfica – akkor még Palasiccsal és Hanusz Egonnal a soraiban – harmadikként zárt a portugál bajnokságban.

Imre Bence csapata, a Német Kupa-címvédő THW Kiel ismét megkapta a francia Montpellier-t, amellyel tavaly a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, idén pedig az Európa-liga elődöntőjében találkozott. A csoportmérkőzések október 14-én kezdődnek és december 2-án érnek véget. A négyes csoportok első két helyezettje jut a második csoportkörbe.

Várható volt, hogy az első kalapból borzasztóan kemény ellenfelet kapunk, de a Melsungen azok között is szinte a legnehezebb. Abból a szempontból viszont szerencsés sorsolás volt, hogy több német ellenfél már nem jöhetett

– idézi az FTC honlapja Pásztor István vezetőedzőt.

Hozzátette, a Benfica is nagyon erős csapat, tisztában vannak vele, milyen szintet képvisel a portugál kézilabda, a negyedik kalapból viszont jöhetett volna nehezebb rivális is.

Összességében úgy gondolom, ha nagyon extrát nyújtunk, lehet esélyünk a továbbjutásra minden idők talán legerősebb Európa-liga-mezőnyében

– vélekedett Pásztor.

Az első csoportkör csoportbeosztása
A csoport:

Flensburg-Handewitt (német), AHC Potaissa Turda (román), Mors-Thy HB (dán) vagy Saint-Raphael Var HB (francia), Irudek Bidasoa Irún (spanyol) vagy ABC De Braga (portugál)

B csoport:
THW Kiel (német, Imre Bence), Montpellier HB (francia), Ostrovia Ostrów Wielkopolski (lengyel), BSV Bern (svájci) vagy MRK Cakovec (horvát)

C csoport:
Fraikin BM Granollers (spanyol), RD LL Grosist Slovan (szlovén), SAH Skanderborg (dán) vagy Marítimo da Madeira SAD (portugál), CS Minaur Baia Mare (román) vagy Stjarnan (izlandi, Rea Barnabás)

D csoport:
FC Porto (portugál), Knattspyrnufélagid Fram (izlandi), Elverum HB (norvég, Máthé Dominik és Lukács Péter) vagy Bathco BM Torrelavega (spanyol), RK Gorenje Velenje (szlovén) vagy HC Kriens-Luzern (svájci)

E csoport:

FTC-Green Collect, MT Melsungen (német, Palasics Kristóf, Bartucz László, Sipos Adrián), SL Benfica (portugál), KGHM Chrobry Glogów (lengyel) vagy HF Karlskrona (svéd)

F csoport:
IFK Kristianstad (svéd), Vardar Szkopje (északmacedón), Fenix Toulouse (francia), MRK Dugo Selo (horvát) vagy MRK Sesvete (horvát)

G csoport:

Fredericia HK (dán), Tatran Presov (szlovák), TSV Hannover-Burgdorf (német) vagy RK Alkaloid (északmacedón), IK Sävehof (svéd) vagy HK Malmö (svéd)

H csoport:
Kadetten Schaffhausen (svájci), RK Nexe (horvát), Abanca Ademar León (spanyol), RK Partizan (szerb) vagy Baník Karviná (cseh)

Ezt olvasta már?