Michael Jordan, az NBC új szakértője: „Bárcsak bevehetnék egy varázspirulát, felhúzhatnám a cipőmet és játszhatnék ma”
,fit(700:467))
Fekete öltönyben, fehér ingben, és a bal fülében viselt ikonikus fülbevalójával jelent meg a 62 éves Michael Jordan. A parkett legendája, aki idén az NBC szakértőjeként tevékenykedik, első interjúját a címvédő Oklahoma City Thunder és a Houston Rockets közötti izgalmas mérkőzés szünetében adta. A Chicago Bulls egykori csillaga beszélt a visszavonulás utáni életéről és arról is, miért tért vissza a képernyőre.
Őrület, mennyire nem vesszük észre, mennyi időt nem tudunk a családunkkal tölteni a karrierünk során. Most végre van időm erre. Ma már ez a legfőbb erőforrásom: az idő. Ezért nem láthattok sokat. A családommal töltöm az időt, és olyan dolgokat csinálok, amikre sokáig nem volt lehetőségem
– mondta Michael Jordan.
„Évek óta nem fogtam labdát a kezembe” – vallotta be Jordan. „A Ryder-kupán voltam, és béreltem egy házat. A tulajdonos eljött fotózkodni a kisunokáival. Volt egy kosárpalánkja, és azt mondta: Azt akarom, hogy dobjon egy büntetőt. Én meg kérdeztem: Tényleg? Már kifizettem a házat, és még azt is látnia kell, ahogy dobok? Amikor odaálltam a dobáshoz, évek óta nem voltam ilyen ideges. Mindezt azért, mert a jelenlévő gyerekek a szüleiktől hallottak történeteket arról, mit vittem véghez harminc évvel ezelőtt. A harminc évvel ezelőtti elvárások nehezedtek rám, miközben labdát sem fogtam.”
Hogy bedobta-e Jordan a büntetőt? „Természetesen” – válaszolta a hatszoros NBA-bajnok. „Az egész hetemet feldobta” – tette hozzá. Új szakértői szerepéről Jordan úgy nyilatkozott, hogy ez egyfajta „kötelesség a kosárlabda iránt”.
Ez nem a pénzről szól. Szeretném átadni a sikerhez és a kosárlabdába való befektetéshez szükséges tudást. Még mindig imádom ezt a sportot. Annyira szeretem, amennyire el sem tudnák képzelni. Bárcsak bevehetnék egy varázspirulát, felhúzhatnám a cipőmet és játszhatnék ma. Ez vagyok én. A versenyzésért élek. A kosárlabdának ez az oldala hiányzik, hogy a legjobbakkal mérjem össze magam. De jobb, ha elkerülöm, hogy elszakadjon az Achilles-inam és tolószékbe kerüljek
– zárta gondolatait minden idők legjobb kosárlabdázója.
A találkozót egyébként hosszabbítás után 125–124-re az Oklahoma City Thunder nyerte a Houston Rockets ellen.