Mihályvári-Farkas Viktória Eb-ezüstérmes 5 kilométeren!

A második helynek is nagyon tudott örülni (Fotó: MÚSZ/Kovács Anikó)
Mihályvári-Farkas Viktória ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók horvátországi Európa-bajnokságának csütörtöki 5 kilométeres versenyében.

A Ferencváros 21 éves sportolója azt követően, hogy szerdán a sportág első magyar Eb-aranyát szerezte a 10 kilométeres olimpiai számban, a csütörtöki viadalon az utolsó kétszáz méteren elképesztő hajrával verekedte fel magát a második helyre.

A szám másik magyar versenyzője, Juhász Janka a 12. lett.

Az már szerdán eldőlt, hogy az olimpiai ötödik Fábián Bettina egy kisebb sérülés miatt nem indul el a rövidebb távon, két honfitársa viszont ezúttal is remekül kezdett, mindketten a legjobbak között tempóztak a verseny háromnegyedéig.

A hosszú hajrában egy rövid időre úgy tűnt, Mihályvári-Farkas Viktória ezúttal nem szólhat bele az érmekért zajló küzdelembe, azonban az utolsó 200 méteren „robbantani” tudott, aminek köszönhetően ellépett riválisaitól és magabiztosan zsebelte be az ezüstöt.

A számot az olasz Ginevra Taddeucci nyerte, aki egy nappal korábban Mihályvári-Farkas mögött volt második.

Az élete első nyíltvízi világversenyén szereplő Mihályvári-Farkas a második magyar női versenyző, aki két egyéni számban is dobogóra állhat Európa-bajnokságon, 1997-ben ez Kovács Ritának sikerült.

Mihályvári-Farkas a 2021-es olimpián 400 méter vegyesen ötödik volt, 2022-ben Rómában pedig Európa-bajnoki címet szerzett ebben a számban.

ÚSZÁS
NYÍLT VÍZI EURÓPA-BAJNOKSÁG

Női 5 km
1. Ginevra Taddeucci (Olaszország) 59:51.95 perc
2. MIHÁLYVÁRI-FARKAS VIKTÓRIA 59:53.94
3. Maria De Valdes Alvarez (Spanyolország) 59:55.03
...12. JUHÁSZ JANKA 1:00:21.46
Később
Férfi 5 km (Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf, Kovács-Seres Hunor), 15.00