Mihambo számára él az aranyremény betegsége után is

Továbbra is él a párizsi olimpiai aranyremény a női távolugrás címvédője, a német Malaika Mihambo számára azok után, hogy szombaton este nyert a londoni Gyémánt Liga-viadalon.

A 30 éves, 2021-ben Tokióban ötkarikás győztes, kétszeres világ- (2019, 2022) és kétszeres Európa-bajnok (2018, 2024) atléta koronavírus-betegséggel bajlódott, és emiatt nem tudta, milyen formára számíthat.    

Nagyon elégedett vagyok. A héten már voltak kemény edzéseim. A Covid miatt kicsit le kellett fékeznem, de lassan újra belelendülök. Természetesen a párizsi olimpiáig még van hova fejlődni, mert az ugrásaim még nem olyan nagyok fogalmazott Mihambo, aki Londonban 6,87 méterrel győzött, míg június 12-én, a római kontinensviadalon a világ idei legjobbjával, 7,22 méterrel diadalmaskodott.    

A párizsi olimpián augusztus 1. és 11. között rendezik az atlétikai versenyeket. A női távolugrás selejtezője augusztus 6-án, a döntő pedig 8-án lesz a Stade de France-ban.

EZT OLVASTA MÁR?