Hirdetés

Milliárdosok szervezhetik meg a doppingolimpiát

„Kokszoltál?” – na ez a kérdés biztosan nem kerül elő az olimpia alternatívájaként tervben lévő Enhanced Games-en,­ azaz Teljesítményfokozó Já­tékokon, mert nem végeznének­ doppingellenőrzést!
Hirdetés

Az eseményt decemberben, az Egyesült Államokban rendeznék meg, próbajelleggel öt – úszás, torna, súlyemelés, atlétika és küzdősport – sportágban. Mindenki azt és annyi teljesítményfokozót használhatna, amennyit akar. A rajthoz állók orvosi vizsgálatokon vennének részt, hogy kizárják az egészségügyi kockázatokat. Az ötletgazda a Londonban élő ausztrál milliárdos üzletember, Aron D’Souza, aki véget vetne „a sportot átjáró szemfényvesztésnek”.

Hirdetés

Az olimpián részt vevők, majd fele, 44 százaléka ismeri el, hogy tiltott szereket használ, de csak 1 százalékukat kapják el az ellenőrzések során. Ez álszentség. Az Enhanced Games nyitott és őszinte. A sportolók felnőtt emberek, joguk van azt tenni a testükkel, amit akarnak. Egyetlen kormánynak, atyáskodó, elnyomó sportszövetségnek sem szabad meghoznia ezeket a döntéseket a sportolók helyett – mondta D’Souza, aki azután gondolkozott el az esemény megszervezésén, hogy konditeremben tapasztalta, szinte mindenki teljesítményfokozó szerekkel él. Hozzátette, ezáltal tiszta viszonyok teremtődnének, s a tapasztalatok hozzájárulhatnának az emberi teljesítmény határait feszegető kutatásokhoz is.

A feltételes mód azért indokolt, mert a világ szinte minden nagy sportszervezete, szövetsége elvetélt, ostoba ötletnek tartja egy ilyen esemény megrendezését. Ugyanakkor D’Souza szerint 900, anonimitást kérő sportoló jelezte, részt venne a viadalon, amelyen a szervezők már az indulásért jelentős pénzjutalmat ígérnek. Több milliárdos is az esemény mellé állt, a legnagyobb név a PayPal társalapítója, a nettó 6,2 milliárd dolláros (2,2 billió Ft) vagyonnal rendelkező, gátlástalanságával hírhedté vált Peter Thiel, ő állítólag már eddig is több millió dollárral támogatta a rendezést.

A főszervező D’Souza létrehozott egy külön honlapot is az eseménynek, ahol a tudomása szerint doppinggal elért, mai napig élő világcsúcsokról is beszámol....

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés