Hirdetés

„Mint egy közeli hozzátartozó elvesztése” – távozik a kiesés után a volt Videoton-edző

A Maritimo osztályozót követően kiesett a portugál élvonalból, és eldőlt, hogy távozik José Gomes vezetőedző.
Hirdetés

A 16. helyen végző madeiraiak az Estrela Amadorával vívtak osztályozót, és az idegenbeli 2–1-es vereség után hazai pályán ugyanennyire győztek.  A tizenegyespárbajban azonban Diogo Mendes, Jesús Ramírez és Félix Correia is hibázott, így az Estrela feljutott.

Hirdetés

A Maritimo kiesésével egy 38 éves sorozat szakadt meg, ugyanis az 1984/85-ös idény óta először nem lesz anyaországon kívüli (vagyis valamelyik szigetről) származó csapat az élvonalban.

A kieséssel eldőlt, hogy távozik a Magyarországon is jól ismert José Gomes vezetőedző. A szakember 2013 és 2014 között másfél évig irányította a Videotont, és decemberben vette át a Maritimót, amelynek ő volt a harmadik edzője a szezonban.

Hirdetés

Még mindig összeszorul a szívem. Ezt az érzést csak egy közeli hozzátartozó elvesztéséhez tudom hasonlítani. 

– mondta a szakember, aki az RTP Madeira kérdésére a kiesés okait is boncolgatta.

A VISSZAVÁGÓ ÖSSZEFOGLALÓJA

Hibák, a koncentráció hiánya, rossz döntések, valamint olyan dolgok, amikhez semmi közünk, de sokat ártottak nekünk. Keményen dolgoztunk, minden energiámat a Maritimóra fordítottam, de ez sem volt elég, és ez nagyon frusztráló.

Hirdetés

Gomes hozzátette, hogy a vezetőség minden támogatást megadott neki, így nem próbálja áthárítani másra a felelősséget. 

A felelősség olyan, mint a torta, a csapatban mindenkinek van belőle. Az én részem is megvan. A jövőt figyelve: figyelni kell arra, hogy minden gyorsabb, dinamikusabb, hatékonyabb legyen, mert csak így van esély a gyors visszajutásra.

A Maritimónál azt ígérték, hamarosan bejelentik az új edzőt.

Hirdetés
Hirdetés