„Kolozsvárra nem győzni járnak a csapatok…” – Miriuta László a Paks esélyeiről, a CFR erősségeiről és a nagyapai örömökről

Legutóbb egy éve találkoztunk, méghozzá Nagyszebenben, a Corvinul–Paks Európa-liga-visszavágón. Akkor – a párharc első felvonásán elszenvedett négy nullás vereség után – kettő nullára nyertek Böde Dánielék? Mit gondol, nyerhetnek most is?
Nyerhetnek, de azzal azért nem árt tisztában lenni, hogy Kolozsvárra nem győzni járnak a csapatok… – felelte érdeklődésünkre a korábbi kilencszeres magyar válogatott középpályás, Magyarországon a Győrt, a Fehérvárt, a Ferencvárost és az Újpestet is erősítő Miriuta László. – Arról nem szólva, hogy a CFR más szintet képvisel, mint a Corvinul. A keretét rutinos, sok nagy csatát megélt játékosok alkotják, többszörös bajnokok vannak köztük – na, ők tudják, hogyan kell megnyerni a fontos meccseket! Nem akarom a paksiak kedvét szegni, de a CFR nagyon erős csapat, hazai pályán kiváltképp veszélyes az ellenfeleire.

A múlt csütörtöki „odavágót” látta?
Persze! Az első negyedórában a Román Kupa-győztes megmutatta, mit tud. A Paks átvészelte azt az időszakot, utána már egyenlő erők harca zajlott, nagy helyzet egyik gárda előtt sem adódott, így a gólnélküli döntetlen reálisnak mondható. Bognár Györgyöt kiváló edzőnek tartom, látszott, hogy mit akar elérni az első meccsen – és el is érte. Nem tagadom, tetszik, amit a paksiak művelnek, szerényebb költségvetésből, kizárólag magyar futballistákat foglalkoztatva is szép eredményeket érnek el – lám, így is lehet. No meg úgy is, ahogy a CFR működik: miután nagyobb büdzséből gazdálkodik, megteheti, hogy minőségi légiósokat igazol, akik nem is maradnak adósak a jó teljesítménnyel. Az egyik kedvencem a csapatkapitány, Camora – nem véletlen, hogy a tizenötödik idényét tölti a klubnál.

Abból le lehet vonni bármilyen következtetést, hogy a román bajnokság hétvégi rajtján a CFR csak a kilencvenötödik percben szerzett góllal győzte le kettő egyre az Unirea Sloboziát?
Azért nem érdemes, mert Dan Petrescu tíz helyen változtatott a Pakson látott együtteshez képest, egyedül Camora ragadt meg a kezdőben. Nem lennék meglepve, ha a visszavágóra Dan „visszacserélné” a csapatot.

A román labdarúgás egyik ékköve, Louis Munteanu még egy tétmérkőzésen sem jutott szóhoz ebben a szezonban. Vajon a Paks ellen játszik?
Látok rá esélyt. Ő, ugyebár, az U21-es válogatottal megjárta az Európa-bajnokságot, utána kapott pluszpihenőt a szakmai stábtól, de néhány napja már a társaival készül. Mivel a kolozsváriaknak nagyon fontos a továbbjutás, elképzelhető, hogy bevetik – ha nem is kezdőként, akkor csereként. Más kérdés, hogy bármikor befuthat érte egy jó ajánlat, ami mindent megváltoztathat. A minap már kínáltak érte tízmillió eurót, arra a tulajdonos nemet mondott, mert legalább tizenötöt szeretne kapni. Megértem őt, ugyanis Louis az egyik legjobb, ha nem a legjobb román támadó, fiatal, ügyes, a tizenhatoson belül életveszélyes, egy szempillantás alatt képes gólt rúgni.

De azért ön jobb futballista volt, ugye?
Maradjunk annyiban, más poszton játszottam…

Korábban kétszer is irányította a „vasutasokat” – milyen emlékeket őriz abból az időszakból?
Csupa szépet. A szívemhez közel áll a klub, mindmáig erősen kötődöm hozzá. Mindenkivel jó viszonyt ápolok, gyakran kimegyek a meccsekre, sőt, ha belefér az időmbe, az edzéseket is megnézem. Dan Petrescuval is kifejezetten jóban vagyok, ha dicsértem Bognár Gyurit, róla is el kell mondanom, hogy szerintem ő napjaink legjobb román edzője. Kíváncsi is vagyok, mire megy egymás ellen a két remek szakember.

Nagyszebenben szakkommentátorként ténykedett, Kolozsváron is hasonló szerepkörben lesz jelen?
Nem, mert másik csatorna közvetíti a találkozót. De nem is bánom, hogy nem kell dolgoznom csütörtök estre, mert így nyugodtan felülhetek a lelátóra.

Ha már szóba került a munka: tavasszal a Poli Iasit irányította…
…ne is folytassa! Életemben nem voltam olyan balszerencsés, mint ezzel a csapattal. Amikor odakerültem, a kiesés elkerülése volt a cél, jól is alakult minden, az utolsó két fordulónak úgy vágtunk neki, hogy ha egy pontot szerzünk, megvan a bennmaradás. Ekkor azonban elképesztő pechszéria vette kezdetét, a részletekben nem merülnék el, de olykor már arra gondoltam, minden és mindenki ellenünk van. A vége az lett, hogy pont nélkül maradtunk, de a Metaloglobus Bukarest elleni osztályozón így is meghosszabbíthattuk volna az élvonalbeli tagságunkat. Az első meccsen nagyon jól futballoztunk, gyorsan vezetéshez jutottunk, de később nem csak számtalan helyzetet, még egy tizenegyest is kihagytunk, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a hajrában egyenlített az ellenfél. A visszavágón sem fordult a kocka, a kapufa sem volt velünk, egy nullára kikaptunk – és kiestünk. Állítom, a fociban ötven évente történik meg az, ami velünk megesett. Sajnos ilyen az élet, menni kell tovább.

Friss hír: visszatért a Sanatatea Clujhoz. Nem zavarja, hogy harmadik ligás klubnál dolgozik?
Nem, mert szeretem ezt a csapatot. Korábban edzőként voltam itt, mostantól sportigazgatóként próbálok segíteni. Intézem az ügyes-bajos dolgokat, a transzfereket, mindent, amit kell. Örömmel teszem, mert szeretem azt a hangulatot, ami a Sanatateát övezi.

Nagyszebenben mesélt az akkor induló focisulijáról. Hogy megy?
Nagyon jól! Két barátommal csináljuk, egy év elteltével kijelenthetem, a legjobb döntés volt belevágni. Nem a mennyiségre, a minőségre megyünk rá, huszonöt gyerekkel foglalkozunk, vannak köztük kifejezetten ügyesek. Félreértés ne essék, ez nem saját klub, a különböző kolozsvári és környékbeli csapatokban játszó srácok járnak hozzánk egyéni képzésre. Lelkesek, fogékonyak arra, amit tanítani akarunk nekünk, és bevallom, én is minden pillanatát élvezem.

Jól tudom, hogy ingázik Kolozsvár és Törökbálint között?
Általában hétfőtől péntekig vagyok Kolozsváron, hétvégén pedig otthon. Amikor csak tehetem, rohanok haza, mert vár rám a család, élen a négyéves kisunokámmal. Amilyen fura érzés, hogy már nagypapa is vagyok, annyira csodálatos. Amíg futballoztam, nem tölthettem annyi időt a fiammal és a lányommal, amennyit akartam, amit akkor elmulasztottam, szeretném az unokámmal bepótolni.

Ha nem tévedek, amikor játszanak, előkerül a labda…
Elő, bizony! Lehet, elfogult vagyok, de azt mondom, tizenöt év múlva a magyar válogatottnak lesz egy fiatal játékosa, akit úgy hívnak: Miriuta Noah.

EZT OLVASTA MÁR?