Szívszorító! Az Európa-bajnok csapatkapitány az ünneplés közben sem feledkezett meg a rák ellen harcoló kislányról

Álvaro Moratáról – újfent – kiderült, nemcsak kiváló labdarúgó, hanem csodás ember. Az újdonsült Európa-bajnok spanyol válogatott csapatkapitánya a Cibeles téren rendezett fiesztán felhívta a színpadra a súlyos betegséggel küzdő Maríát, ami pedig eztán következett, sokak szemébe csalt könnyeket…

Azzal mindenki tisztában van, hogy Álvaro Morata remek futballista. Hétfő este az is kiderült, hogy a hírek szerint az AC Milanba tartó 31 esztendős támadó nem csak a futballpályán, a színpadon is első osztályú produkcióra képes, a Cibeles téren rendezett fiesztán igazi csapatkapitányhoz méltón magára vállalta a műsorvezető szerepét is, ő konferálta fel a csapattársakat, ő fakasztotta dalra a teret zsúfolásig megtöltő publikumot – és ő invitálta fel a pódiumra a 11 éves Maríát is.

A kislány nem először találkozott az újdonsült Európa-bajnok futballistával, utóbbi már korábban meglepte őt egy mezzel, hogy erőt adjon neki a küzdelméhez. María ugyanis hétéves volt, amikor a második leggyakoribb csontdaganatot, a Ewing-szarkómát diagnosztizálták nála. Azóta harcol a rák ellen töretlenül – a foci nagy szerelmeseként hatalmas boldogságot jelentett neki Spanyolország Eb-győzelme.

„Nagyon örülünk annak, hogy itt vagy velünk – köszöntette a csapatkapitány az Atlético Madrid lelkes hívét a színpadon a közönség szűnni nem akaró ovációja közepette. – Már korábban is mondtam neked, mi futballozunk, és te minden nap megtanítod nekünk, mint jelent valójában harcolni az életben, és megmutatod, milyen egy szuperhős.”

Majd jött a csúcspont: miközben sokan a könnyeiket törölgették, Morata a kislány kezébe adta a kontinens legjobb válogatottját megillető serleget, ő pedig óriási éljenzés kíséretében többször is a magasba emelte.

Egy igazi bajnokhoz illőn.

EZT OLVASTA MÁR?