Hirdetés

Tükörsima győzelem: fél lábbal az EL-főtáblán a Mosonmagyaróvár

Háfra Noémi három góllal járult hozzá a sikerhez (Fotó: mkcse.hu)
A Mosonmagyaróvár nagy lépést tett a női kézilabda Európa-liga főtáblája felé, miután a csoportkörbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén saját közönsége előtt 31-17-re felülmúlta görög bajnok OF Nea Ioniasz együttesét. (MTI)
Hirdetés

A Mosonmagyaróvárnak eredetileg két fordulón kellett volna túljutnia a selejtezőben a csoportkörig, ám az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya csapata, a HB Ludwigsburg csődje nyomán több változás történt: a német bajnoki címvédő helyét a Sola HK vette át a Bajnokok Ligájában, utóbbit pedig egy másik norvég együttes, a Tertnes Bergen helyettesíti az EL-főtáblán. Így a Mosonmagyaróvár és a Nea Ioniasz párharcának győztese egyből a csoportkörbe kerül.

Hirdetés

Az öt nap alatt három mérkőzést játszó Mosonmagyaróvár nem hangolt jó előjelekkel a találkozóra, szerdán ugyanis - szintén hazai pályán - 27-25-re kikapott az Alba Fehérvártól.

A kisebb sérülések miatt több játékost is pihentetett a hazaiak montenegrói vezetőedzője, Dragan Adzic, együttese támadójátéka döcögött a mérkőzés elején, tíz perc elteltével 4-4 volt az állás. A következő percekben kétgólos előnyre tett szert a vendéglátó, elszakadni azonban sokáig nem tudott a görög riválistól. 8-7 után viszont egy 4-0-s periódussal a 25. percre 12-7-re távolodott el, kihasználva az Ioniasz kilenc percig tartó gólcsendjét. Az első játékrész hajrájában még tovább nőtt a különbség, pihenőre vonulva hét találat volt a magyar klub előnye.

A fordulás után még magabiztosabbá tette vezetését a Mosonmagyaróvár, kilenc perc pergett le a szünetet követően, amikor 22-12-nél már tíz találat volt közte. A folytatásban Adzic sokat forgatta csapatát, lehetősége nyílt több összeállításban is játszatnia együttesét, amely a záró tíz percre 28-15-tel fordulhatott. Végül 14 találatos sikerrel érvényesítette a papírformát félprofi ellenfelével szemben az MKC, és fél lábbal már a főtáblán érezheti magát.

Hirdetés

A találkozó legeredményesebbjeként a vendégeket erősítő Lamprini Cakalu nyolc gólig jutott. Tóth Gabriella hétszer volt eredményes, Csatlós Csenge 11 védéssel járult hozzá a fölényes diadalhoz.

A párharc formalitásnak tűnő visszavágóján vasárnap déltől is az UFM Arénában találkoznak a felek, ekkor hivatalosan a görög alakulat lesz a pályaválasztó.

A másik magyar El-csapat, a MOL Esztergom a csoportkörbe jutást a szerb bajnok Crvena zvezda ellen harcolhatja ki. Az első meccset november 8-án vagy 9-én rendezik Esztergomban, a visszavágót pedig egy héttel később Belgrádban.

Hirdetés
Hirdetés