Két fiatal játékost igazolt a DVTK Újpestről

Mucsányi Miron és Babós Levente a DVTK csapatában folytatja (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvette Mucsányi Miront és Babós Leventét az Újpestről. A két futballista kölcsönszerződése vételi opciót is tartalmaz.

Hiszünk a magyar labdarúgókban, a magyar fiatalokban, illetve reagálnunk kell az MLSZ és az NSMI ajánlásaira. Mucsányi Miron nagyon tehetséges belső középpályás, aki a 6-os és a 8-as poszton is tud játszani. Valódi harcos és győztes karakterű játékos, aki megfelel az MLSZ és az NSMI ajánlásának is, ám az előző idényben a BVSC-ben azt is bebizonyította, hogy készen áll a felnőtt futballra" – idézi a klub hivatalos honlapja Kovács Zoltánt, a DVTK sportigazgatóját.

Babós Levente utánpótlás válogatott labdarúgóval kapcsolatban kiemelte, mindkét belső védő pozíciójában bevethető, és szükség esetén a jobbhátvéd posztján is használható.

A Merkantil Bank Ligában két idényen keresztül szerzett tapasztalatot, idén pedig Diósgyőrben fejlődhet tovább. A magyar futball közös érdeke, hogy a fiatal játékosok minél több lehetőséget kapjanak. Ebben a témában egyetértettünk az újpesti vezetőkkel, ezért tudtunk korrekt megállapodást kötni."

Ezt olvasta már?

Legfrissebb videók