Hirdetés

Nagy Péter: készen állunk az elődöntőre, cél a finálé

Nagy Péter szövetségi kapitány / Fotó: Hunvolley.hu.
Ifjabb Nagy Péter, a férfi röplabda Európa-liga ezüst divíziójának elődöntőjére készülő magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a csapat készen áll a ciprusiak elleni oda-visszavágós párharcra.
Hirdetés

A szakember hétfőn az MTI-nek elmondta: most, hogy a nemzeti együttes már a hetedik hetét kezdte meg közösen, érezhető volt a játékosokon mentális és fizikális fáradtság is, de úgy véli, ezen sikerült túllendülni és jó állapotban várják a Ciprus elleni szerdai idegenbeli és szombati, békéscsabai összecsapásokat.

Hirdetés

 „Az összpontosítás és az akarat továbbra is megvan, de az edzések minőségében érezhető volt némi holtpont. Ugyanakkor úgy gondolom, jól alakítottuk ki a terhelést és ezen túlvagyunk" - összegezte az elmúlt hetek történéseit a szakember.

A szövetségi kapitány úgy látja, az elődöntőben Georgiánál erősebb, Ausztriánál ugyanakkor gyengébb ellenfél vár csapatára, így az mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy az említett válogatottakkal szemben veretlenül nyerte meg csoportját a magyar együttes.

„Lelkes, de sok hibával játszó társasággal találkozunk, úgy érzem, ha a nyitásunk agressziója megfelelő lesz, és erre ráépítjük a jó blokkvédekezésünket, akkor nem okozhat gondot, hogy sikerrel vegyük ezt a két mérkőzést" - tekintett előre a tréner.

Nagy a másik, osztrák-lett elődöntő első meccsére vonatkozó kérdésére azt felelte, csak az lepte meg, hogy a lettek simán, 3-0-ra győztek már idegenben is, ugyanakkor előzetesen arra számított, a balti ország válogatottja jut majd döntőbe.

„Nem szeretek előre szaladni, de fél szemmel már arra a párharcra is tekintgetek, mert ha döntőbe jutunk, akkor arra alig két napunk lesz felkészülni. Kedden utazunk Ciprusra, a csütörtöki hazaérkezés után pedig egyből Békéscsaba felé vesszük az irányt, mivel a végjáték hazai meccseit ott vívjuk majd" - nyilatkozta Nagy Péter, aki ismét megerősítette: egyértelmű céljuk, hogy az aranyéremért játszhassanak.

A játékoskerettel kapcsolatban azt mondta, a kisebb vállsérülése miatt az utolsó, georgiai csoportmeccset kihagyó és egyhetes pihenője után visszatért Bögöly Gábor teljes értékű edzésmunkát végez, a center Ambrus Bence betegsége miatt ugyanakkor biztosan nem lehet ott Cipruson, esetleges további szerepvállalásáról pedig csak a héten döntenek az orvosok. A többi játékosra számíthat a kapitány.

A magyarok szerdán közép-európai idő szerint 19 órakor, míg szombaton Békéscsabán 18 órakor csapnak össze a ciprusiakkal. Amennyiben a válogatott sikerrel veszi a finálét, azt jövő csütörtökön és vasárnap vívja.

Hirdetés
Hirdetés