Nagy változások a játékvezetőknél, eldőlt, kik alkotják a 2024-es FIFA-keretet – sajtóhír
)
A játékvezetéssel foglalkozó focibiro.hu oldal számolt be róla, hogy 2024. január elsejétől Káprály Mihály és Csonka Bence is bekerült a nemzetközi keretbe.
A 32 éves Káprály 2020 júniusában mutatkozott be az élvonalban, és eddig 38 élvonalbeli mérkőzésen fújta a sípot. A mostani idényben három bajnokin kapott szerepet.
A 31 éves Csonka Bence 2019 augusztusában vezette első NB I-es mérkőzését, ám ő eddig 22 mérkőzésig jutott el. Ahogy Káprály, úgy Csonka is három bajnokit vezetett a mostani bajnokságban.
Az MLSZ kivette a keretből Farkas Ádámot és Karakó Ferencet. A 41 éves Farkas 2015 óta volt a nemzetközi keret tagja, egy Európa Liga-csoportkörös mérkőzést is vezetett 2018 őszén, a legutóbbi két idényben viszont csak az EKL-ben volt érdekelt. Igaz, rengeteg sérülése miatt hosszabb időt kihagyott.
A 40 éves Karakó Ferenc 2016-ban, alig néhány élvonalbeli mérkőzés után lett FIFA-kerettag, de Farkassal ellentétben neki végig csak selejtezők jutottak.
Csonka és Káprály mellett Berke Balázs, Bognár Tamás, Bogár Gergő és Vad II István alkotja majd a 2024. évi nemzetközi keretet. A mostani idényben a magyar játékvezetőknek három forduló alatt csak egy csoportkörös mérkőzés jutott a nemzetközi kupákban, Bogár Gergő a Fenerbahce–Nordsjaelland EKL-meccsen fújhatta a sípot.