A magyar játékos egy nappal korábban bravúrral verte a top 100-as svéd Christina Källberget, s ezúttal is borítania kellett volna a papírformát, hiszen a rivális a világranglistán közel 300 hellyel előtte áll. Nagyváradi felszabadultan, bátran kezdett a rendkívül kellemetlen stílusú, balkezes Shao ellen, az első két szettben rendre vezetett, de a játszmák hajrájában a vetélytárs megrázta magát - többször is elővette hírhedt, szinte védhetetlen szerváját -, s így hamar 2-0-ra ellépett. A harmadik felvonás is hasonló forgatókönyv szerint alakult, Nagyváradi hiába vezetett 4-1-re és 7-5-re, a végén megint a portugál-kínai nyert, s 0-3 után már nem volt visszaút a magyar játékos számára. Pénteken közel másfél óráig játszott Nagyváradi, a mostani összecsapás azonban már szűk fél óra alatt véget ért, s a világranglistán 44. Shao folytathatja a nyolcaddöntőben.
Eredmények:
női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Shao Jieni (portugál)–Nagyváradi Mercédesz 4–0 (8, 8, 9, 6)
később:
Madarász Dóra–Margarita Peszocka (ukrán) 20.30
korábban:
vegyes páros, negyeddöntő:
Ecseki Nándor, Madarász Dóra–Lubomir Pistej, Barbora Balazova (szlovák) 3–0 (7, 5, 8)