Kétgólos előnyt adott el a Honvéd, fontos győzelmet aratott a Haladás, a DVSC nyerte a keleti rangadót
Észak-Nyugati csoport
Rácz Barnabás góljával Tatabányán is nyert a Gyirmót és továbbra is magabiztosan vezeti a csoportot. Három vereség után nyert ismét az ETO, fontos győzelmet aratott a Haladás, az Újpest visszacsúszott az utolsó helyre.
Balatonfüredi FC–ETO Akadémia 0–3
Opus Tigáz Tatabánya–Gyirmót FC Győr 0–1
Budaörs–FC Pápa 4–2
Komárom VSE–Dorogi FC 3–3
Mosonmagyaróvári TE–Szombathelyi Haladás 0–2
FC Sopron–Bicskei TC
Dél-Keleti csoport
Rangadót nyert a Monor a Gyula ellen és átvette az első pozíciót riválisától, a III. kerületi TVE nyerte a fővárosi csatát. A Budapest Honvéd tartalékcsapata hiába vezetett két góllal, végül egy ponttal távozott a sereghajtó Tiszaföldvártól.
Az egyre nehezebb helyzetben lévő Békéscsaba otthonában nyert a Vasas II, a Szeged második számú csapata a 93. percben kapott ki.
Békéscsaba 1912 Előre II–Vasas FC II 0–3
Szeged-Csanád GA II–Dunaharaszti MTK 1–2
III. kerületi TVE–BKV Előre 3–2
Hódmezővásárhelyi FC–ESMTK 0–3
Dabas SE–Martfűi LSE 1–3
Csepel SC–Szegedi VSE 0–1
Monor SE–Gyulai Termál FC 2–1
Tiszaföldvár SE–Budapest Honvéd FC II 2–2
Észak-Keleti csoport
A Cigánd kihasználta a Kisvárda II botlását és a Szpari legyőzésével felugrott a tabella élére. Tovább folytatódik a remekül rajtoló Tiszafüred nyeretlenségi sorozata, ezúttal a Sényő kétgólos hátrányból fordítva nyert a sárga-kékek otthonában. A DVSC II Batai Tamás duplájával verte a DVTK második számú csapatát.
Kisvárda FC II–Tiszaújváros 1–1
Debreceni VSC II–DVTK II F4R 2–1
Nyíregyháza Spartacus FC II–Cigánd SE 0–1
Füzesabony SC–Gödöllői SK 0–0
Eger SE–FC Hatvan 2–1
Ózd-Sajóvölgye–Debreceni EAC 0–1
Tiszafüredi VSE–Sényő FC 2–3
Tarpa SC–Putnok FC 2–0