Lezárult az alapszakasz az NBA-ben, így folytatják

Eddig a Boston Celtics teljesített a legjobban
A Keleti főcsoport, egyúttal a liga legjobb mérlegével a Boston Celtics végzett, míg nyugaton az Oklahoma City Thunder lesz a rájátszás első kiemeltje az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), melynek kieséses szakasza kedden kezdődik.

A vasárnapi utolsó játéknapon sok volt még a nyitott kérdés, az ugyanakkor már jó ideje egyértelművé vált, hogy a Boston fejezi be legjobb mérleggel a 82 meccses alapszakaszt. A Celtics 64 győzelemmel és 18 vereséggel zárt, toronymagasan nyerve a keleti konferenciát, melyben az 50/32-es mutatóval záró New York Knicks lett a második.

Nyugaton sokáig a címvédő Denver Nuggets tűnt befutónak, ám az utolsó héten váratlan vereségeket szenvedett, így végül 57/25-ös mutatóval végzett, ahogy a Thunder is, mely megkaparintotta előle az egyes kiemelést.

A rájátszás az úgynevezett play-innel kezdődik, melyben a főcsoportok 7-10. helyezettjei érdekeltek. Első körben hetedik és nyolcadik helyezettek csapnak össze egymással, illetve a kilencedik és tizedik helyen végzők. Az előbbi mérkőzések győztesei a főcsoportok hetedik kiemelési számát kapják és készülhetnek a másodikok elleni negyeddöntős párharcra. A vesztesek a kilencedikek és tizedikek meccsének győztesével mérkőznek meg a nyolcadik kiemelésért.

A Nyugati főcsoport play-injét kedden és pénteken, a Keleti főcsoportét szerdán és pénteken rendezik. A klasszikus rájátszás a főcsoport-negyeddöntőkkel szombaton indul.

EZT OLVASTA MÁR?

Kapcsolódó cikkek: