Szerződést hosszabbított az NB I-es bajnok csapatkapitánya
)
A klub tájékoztatása szerint a 24 éves játékos a következő két szezonban is a Tisza-partiakat erősíti. A közlemény kitért arra, hogy a Szolnoki Sportcentrum Kosárlabda Akadémián nevelkedett, saját nevelésű hátvéd évek óta a gárda meghatározó alakja, az idei szezonban pedig csapatkapitányként vezette bajnoki címig az Olajbányászt.
„Tamás hűsége, elkötelezettsége és kiváló teljesítménye nemcsak a pályán, hanem azon kívül is példaértékű, ezért különösen büszkék vagyunk rá, hogy továbbra is piros-fekete mezben láthatják szurkolóink” – olvasható az állásfoglalásban.
Pallai Tamás közölte, számára különösen fontos, hogy olyan közegben folytathatja a munkát, amelyhez szoros szálak kötik.
„Hálás vagyok Szolnok városának, valamint a Szolnoki Sportcentrum Kosárlabda Akadémiának, ahol a kezdetektől fogva mindent megtettek azért, hogy a lehető legjobb körülmények között fejlődhessek – szakmailag és emberileg egyaránt. Célom, hogy tovább építsük és erősítsük a szolnoki kosárlabdát, valamint mindent megtegyünk annak érdekében, hogy méltó módon képviseljük klubunkat, és kiszolgáljuk elkötelezett szurkolótáborunkat” – fejtette ki.
A Szolnok múlt pénteken 3–0-s összesítéssel megnyerte a döntőt a tavalyi bajnok Falco ellen, és megszerezte fennállása kilencedik aranyérmét.