A magyar trió az alapversenyben negyedik helyen zárt, majd a középszakaszban is, így szerzett jogot a helyosztóra, melyben az Aneta Stankiewicz, Julia Piotrowska és Natalia Kochanska alkotta hazai csapat volt az ellenfele.
Mészárosék a nap során nem lőttek kiemelkedően és a bronzmeccsen sem tudtak igazán jól teljesíteni, szinte minden körben belehibázott legalább egyikük, így pedig nem volt esélyük az éremszerzésre. A lengyelek végig vezettek és végül 17-5-ös győzelmet arattak.
Korábban férfi puskában lényegesen jobban szerepeltek a magyar lövők, Hammerl Soma, Pekler Zalán és Péni István ugyanis aranyérmet nyert, s ezzel a válogatott második aranyát szerezte meg Wroclawban. Csütörtökön Mészáros és Pekler közösen győzött légpuska vegyescsapatban.