Negyven éve történt a labdarúgás egyik legnagyobb tragédiája
)
Negyven éve, 1985. május 29-én történt meg Brüsszelben a labdarúgás történetének egyik legtragikusabb eseménye: a Heysel Stadionban, a Liverpool–Juventus (0–1) BEK-döntő előtt 39 szurkoló veszítette életét. Gulyás László, a Magyar Televízió sportkommentátora a helyszínen nézte végig a tragédiát, ami a mai napig sokszor eszébe jut.
A biztonsági erők nem voltak felkészülve a két csapat mérkőzésére, a liverpooli drukkereknek fenntartott két szektor túlzsúfolt volt, mert sokan jegy nélkül jutottak be. A szurkolók egymás felé kiabálásával és dobálózásával kezdődő erőszak verekedésbe fordult, a Liverpool-tábor huligánjai nekirontottak az olaszoknak, akik hátrálva próbáltak menekülni az ütések elől. A lelátó támfala nem bírta el a tömeg terhelését, leomlott, harminckilenc ember a helyszínen meghalt, közülük harminckettő olasz, négy belga, két francia és egy északír.
)
„Álmodni nem szoktam róla, de sokszor eszembe jut a nap, főleg, amikor a város nevét meghallom, Brüsszel – kezdte a Blikknek Gulyás László riporter, aki a helyszínen közvetítette a tragikus eseménysorokat. – Két és fél órával a mérkőzés előtt kint voltam a pályán."
Kellemes idő fogadott, gyerekek fociztak egymással a játéktéren. Minden békésnek tűnt, míg az olasz szurkolók ki nem feszítettek a lelátón egy lepelt, amelyen az állt, hogy állatok. Ezt az angoloknak címezték, és ekkor szabadult el a pokol.
A stadionban semmilyen információ nem érkezett hozzám. Előttem volt egy monitor, amelyen láttam, hogy leszakadt a lelátó. Szabad szemmel mindez nem volt észrevehető, mert takarásban ültem. A szurkolók özönlöttek be a pályára, mindenki menekült, miközben orvosok és ápolók a sérültek mellett szívmasszázst alkalmaztak. A következő egy órában teljes volt az információhiány. A közvetítőfülkékben a tudósítókkal együtt néztük a kétségbeejtő jeleneteket. A szemem előtt halt meg egy olasz drukker. A Rai Uno rádióriporteréhez fel tudott még mászni, de szívinfarktust kapott, ott hunyt el az ölében. Borzalmas volt. Aztán jött egy közlemény, hogy a mérkőzést megrendezik, tartva a még nagyobb bajtól. Képzelheti, milyen idegállapotban közvetítettem."
)
A BEK-döntőt a Juventus nyerte meg Michel Platini büntetőből szerzett góljával, de a végeredmény nem sok mindenkit érdekelt. Brüsszel is megbénult azon az éjszakán.
„Lukács Lászlóval, a Népszabadság egykori munkatársával bóklásztunk éjjel fél kettőkor, hogy visszamehessünk a szállásunkra. Egyetlen taxi sem állt meg. Végül később sikerült egyet elkapni, és ha nehezen is, de eljutottunk a hotelbe. Menet közben értesültünk a hírekről, majd amikor hazaérkeztem, megtudtam, hogy pontosan hányan haltak meg. Azokat a pillanatokat, amikor emberek az életükért menekülnek a pályára, azt a látványt nem kívánom senkinek, hogy átélje."