Nem semmi: 32 stadion épült tíz év alatt Magyarországon, összesen 350 milliárd forintból

Ez az összeg a profi focicsapatok arénáira szánt pénzt fedezi, a kisebb pályák, az edzőközpontok és az ezekhez tartozó épületek nincsenek benne / Fotó : YouTube
Budapest — Összesen 32 stadion épült fel, és újult meg 2010 és 2020 között állami forrásokból. Minderre a kormány mintegy 350 milliárd forintot áldozott.

Ez az összeg a profi focicsapatok arénáira szánt pénzt fedezi, a kisebb pályák, az edzőközpontok és az ezekhez tartozó épületek nincsenek benne. A Fradi otthonául szolgáló Groupama Aréna 19,5, a székesfehérvári Sóstói stadion 18,1, a szombathelyi Haladás-stadion pedig 17,4 milliárd forintba került.

A 32 létesítményből természetesen anyagi szempontból is kiemelkedik az újonnan felhúzott nemzeti stadion, a 67 155 fő befogadására alkalmas Puskás Aréna, amelyet nettó 150 milliárd forintból építettek fel.

Fürjes Balázs , az építést felügyelő, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár elmondta, az építményt nem csupán futballmérkőzésekre használják majd.

– A legkevesebb talán futballesemény, hat-nyolc-tíz mérkőzés lehet itt egy esztendőben, bízom benne, hogy közben fogadásokból, konferenciákból, kulturális eseményekből és koncertekből minél több. Minimum a nullszaldós, majd a nyereséges működés elérésében hiszünk – fogalmazott a kormánybiztos, aki azt sem zárta ki, hogy idővel tengerentúli amerikaifutball-liga-, azaz NFL-mérkőzésre is sor kerülhet Budapesten.