Nem várt helyre igazol a BL-döntős csatár

Az átigazolási hírekben rendre megbízható Fabrizio Romano szerint a Borussia Dortmund veterán csatára, az Európa-bajnokságon két gólt is szerző Niclas Füllkrug a Premier League-ben szereplő West Ham Unitedhez igazol.

A 31 éves csatárt egész karrierje során elkerülte a topfutball. A Werder Bremen utánpótlásában nevelkedő Niclas Füllkrug 2006-tól 2013 nyaráig szolgálta a brémaiakat, majd egy öt éves kitérő után visszatért szeretett csapatához. A hazatérés finoman szólva is bejött, hiszen ő lett a 2022-2023-as idény gólkirálya a német bajnokságban – Robert Lewandowski ekkor már a Barcelonát erősítette –, a Borussia Dortmund pedig lecsapott a rutinos támadóra.

A mögöttünk hagyott szezonban minden sorozatot figyelembe véve 43 tétmérkőzésen lépett pályára Füllkrug, amelyeken tizenöt gólja mellé kiosztott tíz asszisztot is. A német válogatottban is termelte a gólokat, viszont pechére ezen a nyáron egy bizonyos Serhou Guirassyval erősített a Dortmund, ami a veterán csatár számára csak egyet jelentett, hogy nincs maradása.

Az olasz transzferguru szerint az angol West Ham United csapott le a támadóra, a vételár pedig bónuszokkal együtt akár 31 millió euróig is rúghat. Állítása szerint már csak az ilyenkor megszokott orvosi vizsgálat van hátra, amit vélhetően meg is fognak ejteni szombaton.  

Olvasta már?

Legfrissebb videók