A Newcastle-nél már el is felejtették Isakot? – Utódja góllal debütált
)
A Newcastle-szurkolók úgy tűnik, gyorsan elfelejtették Alexander Isak Liverpoolba igazolását, miután a helyére érkezett Nick Woltemade győztes gólt szerzett a Wolverhampton elleni debütálása alkalmával.
Alexander Isak Liverpoolba való átigazolása volt a nyár „szappanoperája” a Premier League-ben. Hosszú hetekig tartó feszültségek után, amelyek a játékos sztrájkjában csúcsosodtak ki, a Newcastle United 145 millió euróért elengedte, és sürgősségi jelleggel leigazolta Nick Woltemade-et a VfB Stuttgarttól 85 millió euróért, plusz bónuszokért.
Az új szerzemény már a debütálásán betalált. A szombati Wolverhampton elleni mérkőzés 29. percében a masszív német támadó az ellenfél tizenhatosán belül felugrott, és fejjel a hálóba küldte a labdát, megszerezve az 1-0-s vezetést, ez az eredmény maradt a táblán a lefújásig.
Alexander kicsoda?
– címezte a Daily Mail napilap a St. James Parkban játszott mérkőzés krónikáját, utalva a botrányosan távozó svéd válogatot támadóra.
Csak négy napja vagyok itt, szóval minden új volt számomra. Azt hiszem, az edző (szerk. megj. – Eddie Howe) már nagyon jó érzést adott, így jól éreztem magam a pályán. Tudtam, mit kell tennem, és azt hiszem, láthatták, hogy ma mindenki tudta, mit kell tennie
– nyilatkozta a BBC Final Score-nak.
Ismerem a stadiont, mivel a tévében nézem a meccseket – lenyűgözően néz ki, és tudom, hogy a hangulat őrült. Nagyon izgatott vagyok, hogy itt játszhatok és gólokat szerezhetek
Woltemade és a Newcastle első igazán komoly próbatétele csütörtökön következik, amikor is a Barcelona érkezik a St. James Parkba, a Bajnokok Ligája alapszakásznak első fordulójában.