Nikitscher Tamás: Most egy olyan úton vagyunk, amit követni kell

Ahogy arról beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott 2–0-ra nyert Bosznia-Hercegovina ellen a Nemzetek Ligája A-díviziójában, a mérkőzés után az egy gólpasszt kiosztó Nagy Zsolt és a kecskeméti Nikitscher Tamás is értékelt.

Szerintem az összes válogatottbeli meccsemet a szívemben zárom, ennél nagyobb dolog nincs egy futballista életében, ráadásul nekem ez volt az első győzelmem a nemzeti csapatban – így ez még különlegesebb volt. Rengeteg párharc volt, az is volt a kérés, hogy ezeket nyerjük meg, elöl pedig tudtunk két gólt szerezni. Kompaktan védekeztünk, és kihasználtuk az erősségeinket, az átmeneteket – ahogy azt a holland meccsen is tettük pénteken. Egyénileg ez a játék nem tud működni, itt nagyon jó a csapatösszhang. Most egy olyan úton vagyunk, amit követni kell

– mondta Nikitscher Tamás az M4 Sportnak, aki az elmúlt három válogatott-mérkőzésen ott volt a kezdőcsapatban.

Nehezen kezdtük a mérkőzést, átadtuk a területüket, ebből ki tudtunk jönni, kialakítottuk a helyzeteket, Szobi pedig belőtte a passzomat, itt átfordult a mérkőzés. Második félidőben jól jöttünk ki, meg is beszéltük a szünetben, hogy az első 15 perc kulcs lesz. Szerencsére jött a tizenegyes, utána viszont beragadtunk. Nagyot küzdöttünk, Dini nagyot védett. Elfáradtunk a végére, de mindenki kihajtotta magát

 – kezdte Nagy Zsolt az értékelését. A Puskás Akadémia játékosa egyébként a válogatott egyik legjobbja volt hétfőn, miután kiosztott egy gólpasszt, illetve egy tizenegyest is kiharcolt.

A 31 esztendős védő kiemelte, hogy mennyire fontos volt a 2–0-s győzelem a bosnyákok ellen:

„Nagy tétje volt a mérkőzésnek, mi is tudtuk, hogy egy győzelem mennyit jelent a bennmaradáshoz. A csapat végig egységes és kompakt volt, nagyon fontos volt a három pont."

EZT OLVASTA MÁR?